Sokszínű, változatos, ugyanakkor rendkívül sikeres hétvégén vannak túl atlétáink. A hazai pályán lebonyolított Nemzetközi Budapest-bajnokságon, a két napos esemény során számos nemzet képviselője állt rajthoz. Lehetett találkozni szlovák, román, egyesült királyságbeli, portugál, egyesült államokbeli, német, de még indiai versenyzővel is.  Talán az elsődleges hír, hogy Gyürkés Viktória magabiztosan, egyéni csúcsot futva teljesítette az amszterdami Európa-bajnokság nevezési szintjét 3000m akadályon (9:49,70s). A több korosztályos és felnőtt világversenyt megjárt középtávfutó majd’ tíz másodpercet faragott idei legjobbjából.  A két nap alatt felnőtt, junior, ifjúsági és serdülő ligaversenyekre is szép számmal került sor. Valamennyi korosztályban végzett atlétánk az első három helyen. Ők, és a többi rajthoz állt versenyzőnk nagy része eddigi legjobbját produkálva került fel az eredménylistára. Ez kétségtelenül biztató a közelgő országos bajnokságok előtt.  Eredmények (PB: egyéni ... 

Hagyományosan a Bátony utcai sporttelep ad otthont a Budapest Opennek, ami az EAP versenysorozat meglehetősen magasan értékelt állomása. A rendre jó hangulatú és színvonalas verseny idén is a Budapest-bajnokság első napi programjának jelentős részét teszi ki.  Az eseményen huszonhét alkalommal láthatunk mátyásföldi atlétát rajthoz állni. Ez a szám a két nap alatt összesen hatvanegy lesz. A versenytársak erőssége garancia az izgalmas versenyre, és kiváló lehetőség, hogy sportolóink – egyfajta főpróbaként a soron következő korosztályos bajnokságokra, netán további nemzetközi megmérettetésekre – ismét élesben tesztelhessék felkészültségüket.  A két nap alatt több olyan atlétánk is rajthoz áll, akik az ifjúsági vagy a felnőtt kontinensviadalra készülnek, vagy szintet szeretnének teljesíteni.  Drukkolunk, hogy ez sikerüljön Nekik.  A verseny élőben megtekinthető a streamsport.hu oldalon szombaton13:20-tól!  Jó versenyzést, sok sikert kívánunk mindenkinek. 

Ismét remekül szerepeltek gyerekkorcsoportos versenyzőink a Nemzetközi Gyerekversenyen, Debrecenben. A tizenöt indulónk összesen tizennégy érmet (hat arany, öt ezüst, három bronz) szerzett, miközben tizenhét új egyéni ... 

A Balaton Bajnokságon versenyzőinknek ezúttal a kissé változékony idővel is meg kellett küzdeni. Ennek ellenére több versenyszámban is kiváló eredmény született.  Gyürkés Viktória 3000m akadályon új egyéni csúccsal ... 

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is van nyári tábor a Bátony utcai sporttelepen. Az atlétikai foglalkozások mellett strandolás, lovarda látogatás és sok játék várja a sportolni vágyó 6-14 éves gyerekeket.   

A szuperligától a serdülő ligáig minden korosztály számára akadt versenyzési lehetőség a két napos Kelet Kupán, Debrecenben. Szakosztályunk népes létszámmal képviseltette magát az eseményen. A felnőttek között hárman ... 

A Magyar Atlétika Sövetség 2016. évi küldöttgyűlésén - amit a Magyar Testnevelési Egyetem Dísztermében rendeztek - Nemeslaki Tivadar a Magyar Atlétika Dicsérő Oklevelét kapta.   A hivatalos ... 

A számszerűséget tekintve is egyértelműen sikeresnek tekinthetjük a hazai pályán rendezett Váltófutó Országos Bajnokságot. Ennél még többet mondó – és legalább ilyen fontos az a tény – hogy felnőtt, junior, ifjúsági és ... 

A III. Ecsedi László emlékversenyen, Albertirsán a versenyzőknek nem csak egymással és a versenyszámok kihívásaival, hanem az időjárás viszontagságaival is meg kellett birkózni. Az egész esemény alatt csak percekre ... 

Ha önmagában az atlétika állandóan váltózó világa nem biztosítana elegendő izgalmat és kérdést az épp soron következő – jelen esetben felnőtt csapatbajnokság keleti elődöntője előtt – a szabályokban történt módosítás ... 

Ez alkalommal is a Vasas Pasaréti Sportcentruma adott otthon a 10000m-es Országos bajnokságának, valamint időrendben azt megelőzően középtávfutó számokban liga versenyeknek. A hölgyek bajnokságán Gyürkés ... 

A szabadtéri pályaversenyek sorában hagyományszerűen az elsők között szerepel a tiszaújvárosi verseny, amely Atlétika Világnapként került a versenynaptárba. Az egy napos viadal sajátossága, hogy lényegében valamennyi ... 

Az Atlétika Szakosztály egyik sprinter-gát csoportja tíz fővel április 12-től április 16-ig a Tatai Olimpiai Központban edzőtáborozott. A csoport korosztályos megoszlása: 1 fő újonc, 3 fő serdülő, 5 fő ifjúsági és 1 fő ...