Ahogy arról már szót ejtettünk, meglehetősen fiatal csapattal vágott neki az idei felnőtt csapatbajnokságnak az Ikarus BSE – GEAC közös csapata. Sokuknak ez volt az első versenye a felnőttek között. Bár kisebb sérülések miatt voltak hiányzók, a remek teljesítményekért és helyezésekért mindenkit dicséret illet.
A továbbjutáshoz szükséges első hat hely megszerzése már az első nap végétől nem forgott veszélyben, sőt! A végelszámolásban a remek harmadik helyet sikerült megszerezni, csupán néhány ponttal lemaradva a második helytől.
Atlétáink közül Gyürkés Viktória nem először, és remélhetőleg nem utoljára teljesített kimagaslóan, és nőtt a mezőny fölé 1500 és 5000m-en is. Ráadásul utóbbi versenyszámban egyéni csúcsot is futott. Egyéni csúccsal zárt a második helyen Szatló Nóra a nők súlylökő versenyszámában. Zsiga Mónika 400m-es gátfutásban, Rab Attila gerelyhajításban, Kéri Tamás pedig rúdugrásban lett második, és javuló formával gyűjtöttek értékes pontokat.
Detrik ...
Bővebben: ...
Új helyszín, új kihívások. Nyíregyháza és Debrecen után a felnőtt csapatbajnokság elődöntőjének ezúttal Miskolc lesz a házigazdája. Borsod – Abaúj – Zemplén megye székhelye az elmúlt években ifjúsági és junior bajnokságnak is adott otthont, és rendre jó hangulatú színvonalas versenyeket láthattunk.
Ez alól várhatóan a felnőtt CSB elődöntője sem lesz kivétel, azért sem mert évről – évre vannak változások az erőviszonyok között. A szabályokról annyit érdemes tudni, hogy minden versenyszámban az első 12 helyezett kap pontot, amihez bónuszpont, pontok adódhatnak hozzá, amennyiben a Dr. Spiriev Bojidar által készített IAAF pontérték táblázat alapján egy versenyző 950 pont érték fölötti eredményt ér el.
A két napos verseny után az első hat helyezett csapat kerülhet a döntőbe, ami hagyományosan Székesfehérváron lesz, szeptemberben. A cél természetesen a döntőbe kerülés.
A korábbiakhoz hasonlóan szakosztályunk ezúttal is a Gödöllöi Egyetemi Atlétika Clubbal (GEAC) alkot egy egységet a ...
Bővebben: ...