Szakosztályunk gyermek korcsoportja (9-12 évesek) 2013. augusztus 12 – 16-ig Balatonalmádin volt edzőtáborozni. A tábor ideje alatt heti 10 edzést tartottunk a 25 versenyzőnek. Az edzések főleg állóképességi, erőnléti és koordinációs munkából álltak. Délelőttönként a helyi atlétika pályán edzettünk, a délutáni edzéseket pedig a strandon tartottuk, ahol kihasználtuk a víz, és  homok adta edzés lehetőségeket. Természetesen itt a játék, fagyizás és palacsintázás sem maradhatott el. Kedden és csütörtökön egy esti futást is beiktattunk a helyi parkban. Az edzőtábor jó lehetőséget adott az eredményes őszi versenyszezonra és fontos közösségformáló ereje volt. A tábor vezetői Vékony Judit, Melkvi Lili és Nagy József voltak. A nagyobb korcsoportosaink júliusban Albertirsán, majd augusztus elején Kecskeméten készülhettek az előttük álló versenyekre. A táborokban a fő hangsúly az edzéseken volt, de természetesen ezek az együtt töltött idők, lehetőséget adnak a csapatépítésre, kapcsolatok ...

Az elmúlt hétvégén a csömöri Decathlon áruház szervezésében nyílt sportnapra került sor az áruház környékén. Ezzel a kezdeményezéssel lehetőség nyílt arra, hogy a régió sportegyesületei népszerűsítsék tevékenységüket, illetve arra, hogy  ezen keresztül is a rendszeres testmozgás fontosságára hívják fel a figyelmet. A meghívásnak örömmel tett eleget szakosztályunk. Az áruház melletti műfüves területen felállított kölyökatlétika eszközök nagy tetszést arattak a legfiatalabbak körében. A színes eszközökön végrehajtott ügyességi feladatokat örömmel gyakorolták a gyerekek az egész napos rendezvény ideje alatt.  Köszönjük a szakosztálytól résztvevők segítségét!

Elmúlt hétvégén (08.26-27-28.) a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) az Ikarus pályán rendezte meg a 118. Felnőtt Atlétikai Bajnokságot. Első alkalommal volt ilyen rangos bajnokság a ...

dsc01953

Két korosztály országos bajnoksága került megrendezésre az elmúlt évekhez hasonlóan Nyíregyházán a Városi Stadionban, mely a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és a Nyírsuli Kft közös munkája eredményeképpen jöhetett ...

Először rendeznek felnőtt atlétikai országos bajnokságot az Ikarus Atlétikai Centrumban. 2013. július 26-28 között Mátyásföldre látogatnak a hazai atlétikai élet legjobbjai. A közönség többek között láthatja majd Pars ... 

A hét végén, az Ikarus pályán rendezi meg a Budapesti Atlétikai Szövetség - a Fővárosi Önkormányzat  támogatásával – a Budapest Open nemzetközi atlétikai versenyt.  A június 15-i versenyre, amely része egy újabb ...

Eredményesen szerepelt a magyar U18 válogatott a CZE-HUN-SVK  válogatott viadalon. A csehországi Hradec Kralovéban lebonyolított versenyen 16 első helyezés és  két ifjúsági csúcs is született. A versenyt fiú csapatunk ... 

A korábbi itthoni sikerek után június 8-án, szombaton Debrecenben is piros-kékbe borult az egyébként gyönyörű napsütéses égbolt! A résztvevő szépszámú egyesület közül az Ikarus bizonyult a legeredményesebbnek: a legtöbb ... 

A középiskolákban tanulók országos atlétikai döntőjét rendezték meg a hétvégén a Puskás Ferenc Stadionban. A Diákolimpia Országos Döntőjére az ország minden pontjáról érkeznek a versenyzők, akik előbb a Megye illetve ... 

A Gyerekszájjal verseny győztese Szabó Sámuel lett.  A futás    Futásnál a vádlim izma megfeszül némileg, ezt egy futó tudhatja képileg. Edzésen "mindig" futunk 800-at és néha-néha kettő gyors 400-at. A ...

Beszélgetés Etédi Endre rúdugróedzővel, akiről megtudhatjuk, hogy többek között maga is csúcstartó és kiváló rúdugró volt valamint 1991 óta tanítványa Bagyula István 592cm-rel tartja a magyar csúcsot. Aki nem mellesleg ... 

A 2012-2013-as atlétikai pálya diákolimpia verseny május 15-16-án került megrendezésre a kerületi iskolák részvételével. Ezen a versenyen hagyományosan minden általános iskolás korosztály jelen van, de rajthoz állnak a ...

Május 18-án, szombaton egy héten belül már harmadszor népesült be az Ikarus Atlétikai Centrum. A kerítésen kívül hosszú sort alkotó autóbuszok, és a minden talpalatnyi szabad helyet elfoglaló személyautók sokasága ...

"Gyerekszájjal" címmel fogalmazás versenyt rendez az ikarusatletika.hu weboldal. A Sport XXI., illetve a Kerületi Diákolimpián versenyzők küldhetik be a maximum 10-15 mondatos összefoglalójukat, élménybeszámolójukat a ... 

"Rendkívül jó érzés, de egyben különleges is volt a "hazai" pályán versenyzés, a gyerekeket is megnyugtatta. A verseny jól elő volt készítve, ami óriási feladat volt jelen esetben, hisz ez az első ilyen rendszerű ...

Nagy elismerésben részesült szakosztályunk kiváló edzője, aki a rúdugrásra tette fel életét. Bagyula István is többek között nála érte el élete nagy sikereit: VB ezüstérmes Tokióban, 1991-ben. Országos csúcstartó a ... 

Két programra is szeretnénk felhívni a gyermek korcsoportos versenyzőink és szüleik figyelmét. Május 11.-én szombaton rendezzük meg a Sport XXI pályabajnokságot itt az Ikarus Atlétikai Centrumban, melyen fiataljaink ...

Ha tavasz, akkor utcai futóversenyek, világhírű maratonik a Világ számos pontján, egymást érik a jobbnál-jobb, nagy tömegeket megmozgató versenyek. Párizs, Bécs, Rotterdam, London, Boston… Apropó Boston, itt álljunk meg ...