Paulinyi Emlékverseny az Ikarus pályán

Ikarus BSE Atlétika Centrumában került lebonyolításra a 39.Paulinyi Jenő és 8. Föző János nemzetközi junior emlékverseny. A neves testnevelő tanár és edző: Paulinyi Jenő, valamint az atlétika mindenese: Főző János emlékére szombaton rendezték meg a hagyományos, jelentős népszerűségnek örvendő eseményt.
Öröm volt az atléta szemnek az indulók népes száma és a sok érdeklődő a lelátón. A Junior Világbajnokságon részt vettek kivételévek "szinte mindenki ott volt" Mátyásföldön.

A programban indulási lehetőséget kaptak felnőtt, válogatott atléták is, - de a junior, ifjúsági és serdőlő versenyzők mellett a legfiatalabbak, a gyermekversenyzők is pályára léphettek.

Az egyedi érmek, a dobogósok ajándékai külön rangot adtak az immár közel négy évtizedes versenynek – nagyban köszönhetően a névadó fia, Paulinyi Péter   szervező munkájának.
Kedves szintfolt volt Antal Márta, olimpiai ezüstérmes (Tokió 1964)  és Kulcsár Gergely olimpiai ezüst és bronzérmes (Tokió 1964, Róma 1960, Mexikó Város 1968)  gerelyhajítók jelenléte, akik évek óta megtisztelik az eseményt.
A verseny jelen volt és díjakat adott át a házigazda kerület polgármestere Kovács Péter is. Most sem hiányzott a pálya széléről több egykori vasasos atléta és volt petőfis diák, Paulinyi Jenő tanítványai, akik díjakat is felajánlottak, átadtak – de egy kis emlékezésre, nosztalgiázásra is szakítottak időt.
Az 1974 óta átadásra kerülő  Paulinyi Jenő Vándordíjat  2012-ben a Bp.Honvéd két atlétája vehette át: Simon Péter súly/ 6 kg  18,77 m  és  Horváth Felícia rúd 380 cm.
Az egyes emlékversenyek győztesei:
100 m férfi síkfutás, Bánhidi Béla emlékverseny/ Szabó Márk (Favorit AC)  10.77
400 m férfi síkfutás, Főző János emlékverseny/ Csuhai Péter (BEAC)  49.78
1500 m férfi síkfutás, Garay Sándor emlékverseny /  Radics Csaba (Bp.Honvéd SE) 4:08.00
Diszkoszvetés férfi, Klics Ferenc emlékverseny / Káplár János (Nyírsuli) 51.52 m
Súlylökés férfi, Varjú Vilmos emlékverseny / Simon Péter (Bp.Honvéd SE) 18.77 m-6 kg

 

2024

 

21 11 18

 

 

2023

130 127 109

 

 

2022

126 117 105

 

 

2021

100 91 89