Gajdos Tamás sikere Brazíliában

A két hónapja Torino-ban Világjátékokat nyert televíziós műsorvezető, Gajdos Tamás október 16-27. között a brazíliai Porto Alegre-ben vett részt a szenior atléták Világ-bajnokságán:

„Nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, mert bár 2perc 13mp-es korosztályos országos csúcsot futottam a 800m síkfutás döntőjében, ezúttal egy hajszállal lemaradtam a dobogóról. Hihetetlenül sűrű volt a mezőny: Az utolsó körben még tízen egymás mellett fordultunk a kanyarban, így a hármas pályán jó néhány méterrel többet kellett futnom. Némi lépés hátrányba kerültem az élen futókkal szemben, amit a célegyenesben már csak 8 tized másodpercre tudtam csökkenteni a 3. helyen végzett, óriási egyéni csúcsot futó brit versenyzővel szemben.”
Tamás ezúttal nem csak versenyzett, hanem az 5 hónap múlva a budapesti Syma csarnokban rendezendő senior fedett-pályás VB szervező bizottságát is képviselte.
- „A brazilok eléggé lazára vették a figurát. Főképp a résztvevők szállítását illetően voltak gondok, mert az egymástól elég távol lévő versenyhelyszínek és szálláshelyek közti buszjáratok nagyon megbízhatatlanul közlekedtek. A magyar atléták egyébként remekül szerepeltek, hiszen Jeremiás Attilának köszönhetően M70 súlylökésben és Somogyi János révén M40 magasugrásban arany, Mészáros Róbertnek köszönhetően M40 diszkoszban ezüst, nehéz-kalapácsban bronz és Hegedűs Antal révén gerelyhajításban bronzérmet is nyertünk. Kurunczi Zoltán 74 évesen 260 cm ugrott rúddal az ezüstért és szokás szerint a hölgyek is hozták az érmeket - leginkább a dobószámokban: Farkasné Szagri Zsuzsa gerellyel aranyat, Gosztolai Marika súlylökésben és diszkoszvetésben egyaránt ezüstöt, Kertészné pedig a 70 éves gerelyhajítók közt ezüstöt nyert.”
További eredmények itt: https://wma2013.com/results/
A márciusi hazai VB-n remélhetőleg még több éremmel örvendeztetik meg a szenior atléták a lelkes és várhatóan szép számú közönséget a SYMA csarnokokban.
 Gratulálunk Tamásnak a szép sikerekhez!

 

2024

 

21 11 18

 

 

2023

130 127 109

 

 

2022

126 117 105

 

 

2021

100 91 89