Éremeső hazai pályán

A Magyar Atlétikai Szövetség idén is az Ikarus Sportcentrumot választotta az ifjúsági és serdülő atlétikai ügyességi és gátfutó csapatbajnokság színhelyéül. A rendezvény – ahol a kertvárosi atléták ezúttal is remekül szerepeltek, és 9 érmet gyűjtöttek – most kiegészült az Atlétikai Magyar Liga versenyszámaival, illetve a X. Majercsik Mihály Emlékversennyel is. A csapatbajnokság ifjúsági számaiban a 16 és 17 éves versenyzők, a serdülő számokban a 14 és 15 éves sportolók, míg a liga versenyeken a junior és felnőtt atléták is rajthoz állhattak. Meghívott versenyzőként továbbá olyan sportolók is részt vehettek a küzdelmeken, akiknek egyesülete a bajnokságra nem tudott kiállítani csapatot, de az ifjúsági olimpia kvalifikációs versenyére esélyesek voltak. Az ifiknél 4 fős együttesek indultak, és a legjobb 3 eredmény számított bele a pontversenybe, míg a serdülők 5 fővel vehettek részt a küzdelmekben, és a végső pontszámítás már a legjobb 4 eredmény alapján történt. A két nap során pedig súlylökésben, gerelyhajításban, diszkoszvetésben, kalapácsvetésben, magasugrásban, távolugrásban, rúdugrásban, hármasugrásban, ötösugrásban, valamint gátfutásban különböző távokon mérhették össze erejüket az ország legjobb fiataljai. A negyven versenyszámban összesen 230 csapat állt rajthoz, az ikaruszos atléták pedig 5 aranyat, 2 ezüstöt és 2 bronzot szereztek a hazai pályán. Az ifjúsági mezőnyben a fiú rúdugrók – Barcsay Csanád, Lévay Dániel, Tóth Zsombor és Lengyel Dávid – révén egy arany, és a szintén fiú súlylökők – Holló Henrik, Papp Szabolcs, Tóth Zsombor – sikerével még egy ezüst is a kertvárosiak nyakába került. A rúdugrókat Etédi Endre készítette fel a versenyre. A serdülők között a Bak Bálint, Tano Leonardo, Jerémiás Donát, Regényi Ákos és Szeiffert András alkotta legeredményesebb csapat háromszor is felállhatott a dobogó legtetejére. Ők a 100 méteres, és a 300 méteres gátfutás mellett magasugrásban sem találtak legyőzőre. Az ő felkészítésüket ifjabb Tomhauser István segítette. A másik bajnoki cím a Kovács László, Fischer Márk, Kovács Noel és Somodi Bálint alkotta súlylökők nevéhez fűződik, akiknek edzője Kovács Gyula. A szebbik nem alkotta csapatok még további 3 érmet szereztek: Szatló Nóra, Csivincsik Karina, Balog Daniella, Besenyei Loretta és Zimányi Blanka súlylökésben lettek ezüstérmesek, míg a 80 méteres gátfutásban Licht Vivien, Ludányi Virág, Medvegy Noémi, és Kozáry Nóra állhattak fel a dobogó harmadik fokára, és ugyancsak bronzérmes lett a Ludányi Virág, Licht Vivien, Csillag Regina és Medvegy Noémi összeállítású 300 méteres gátfutó csapat is. Az Ikarus BSE a két korosztály összesített éremtáblázatán, az 5 elsőséggel, a második legeredményesebb klub lett. Emellett pedig még két címvédést is elkönyvelhetnek a kertvárosiak, ugyanis az ifjúsági rúdugrásban és a serdülő fiúk 100 méteres gátfutásában is újra a piros-kékek csapata lett a bajnok. – Ez egy kiváló felkészülési verseny volt, hiszen a szeszélyes időjárás ellenére is jó eredmények születtek. Nagy öröm számunkra, hogy idén dobásban, ugrásban és futásban is szereztünk aranyérmet, ami azt jelenti, hogy beérett az a fajta sokoldalúság, amely a szakosztály munkáját már évek óta jellemzi – értékelt ifjabb Tomhauser István, az Ikarus BSE atlétikai szakosztályának vezetőedzője. Ez a verseny azonban csupán az első állomása volt az utánpótlás versenyzők szabadtéri szezonjának, ami egészen szeptember végéig tart majd, és minden bizonnyal még sok ikaruszos érmet tartogat.

 

2024

 

33 19 28

 

 

2023

130 127 109

 

 

2022

126 117 105

 

 

2021

100 91 89