Kölyökatlétika a XVI. kerület iskoláiban

„Nincs új a Nap alatt”, gondolhatták az Ikarus BSE Atlétikai Szakosztálynál, amikor elővettek és „leporoltak” egy régi, jól bevált kiválasztási módszert. Egyszerűen úgy határoztak, hogy terveik szerint végigjárják az összes iskolát és szisztematikus szervező munkával kapcsolatba kerülnek minden kerületi alsó tagozatos osztállyal. A szakosztály iskolai kiválasztási programjáról beszélgettünk a szakosztályvezetővel és edzőivel.

Honnan jött a program ötlete és mi a lényege?

Adorján István (szakosztályvezető)


Az elvi szándék már régóta megvolt a szakosztályvezetés részéről, hogy még élőbb és intenzívebb kapcsolat alakuljon ki a kerület egyik legnagyobb szakosztálya és a kerületi iskolák között. Inspiráló volt számunkra a fehérvári ARAK aktív iskolai program is. Az adottságok persze mindenhol mások, nekünk a saját lehetőségeinket kellett megtalálni, olyan tervet kellet kigondoltunk, amit a kereteink között hatékonyan megvalósíthatónak tartottuk. A kiinduló alap az volt, hogy kerületünk minden iskolájában van kölyökatlétika eszközcsomag, és mindenhol vannak képzett pedagógusok. Tudjuk, hogy sok iskolai foglalkozáson használják ezeket, de azt tapasztaltuk, hogy az alsó tagozaton még nem teljesen kiaknázott a Kölyökatlétika program a lehetőségek szintjén. Megkerestük a kerület vezetését, az iskolaigazgatókat, a testnevelés területén oktatókat, és felajánlottuk segítségünket abban, hogy az iskolákba kijárva komplett alsó tagozatos, ezen belül évfolyamok közötti háziversenyeket bonyolítsunk le. Megfelelő koordinálással, szervező munkával, a gyermekkorcsoportban tevékenykedő szakembereink segítségével, valamint a sport XXI. versenyek lebonyolításában rutinossá vált lelkes segítőinkkel bevonásával hozzá is láttunk a munkához.

Milyen volt a fogadtatás az iskolákban, hogyan működik a program a gyakorlatban?

Tomhauser István (vezető edző)


Egyértelműen kedvezően fogadják az iskolák, ebben nyilván sokat segítenek a személyes kapcsolatok is. Segítségként fogják fel, hiszen egy alsó tagozatos háziverseny szakszerű lebonyolításához alapvetően szükség van egy ezen a téren jártas csapatra, amit az iskolai szintéren nem mindig egyszerű összehozni. Mi ezt tulajdonképpen tálcán kínáltuk saját finanszírozásból. Volt olyan iskola, ahol a versenyen az összes alsó tagozatos kolléga bent ült a tornateremben és lelkesen jegyzetelt, figyelt. Úgy tapasztaljuk, hogy nagyon fontos az intézményenként kiképzett egy fő pedagógus, fontos a tantervbe beépített KA mozgásanyag, ennek ellenére a legtöbb alsó tagozatos tanító számára valamilyen szinten még most újdonság a program, főleg a verseny része. Márpedig házi versenyek elengedhetetlen részei a sikeres KA programnak, mert a játékos versengés a gyerekek lételeme. Úgy is mondhatjuk, hogy mi ezen a téren adunk egy kezdő lökést.


Alkalmanként, az iskola létszámától függően kb. 10 alsós osztálynak tartunk klasszikus KA versenyt az iskola létesítményéhez igazítva a versenyszámokat. Minden fontos dolgot egyeztetünk az iskolával. Többnyire délelőtt, tanítási időben megyünk, havonta átlagosan egy iskolára kerül sor. Az a tervünk, hogy 2 év leforgása alatt 1200 gyerekkel kerülünk közvetlen kapcsolatba, és szeretnénk minden egyes osztállyal legalább kétszer találkozni, amíg alsó tagozatra járnak. A verseny során az edzőink végig csapatvezetőként is mentorálják a kicsiket, így kb. 1,5-2 óra leforgása alatt személyes kapcsolat alakul ki a gyerekek és az edzők között. A népszerűsítést legalább olyan fontosnak tartjuk, mint a kiválasztást.

Milyenek a visszajelzések?

Budai Tamás (edző)


A Kölyökatlétika rendszere kiválóan működik, mind a gyerekeknek, mind a pedagógusoknak tetszik, szeretik. Jó a hangulat a csapatversenyek során, az osztálytársak sok esetben végigszurkolják a versenyeket, tehát egyértelműen hozzájárul a népszerűsítéshez, ismeretátadáshoz. Minden résztvevő gyereket jutalmazunk, és olyan KA okleveleket készítettünk, aminek a hátoldalán a szakosztály toborzó plakátja van nyomtatva a legeredményesebb sportolóinkkal az élén. Ezt, ha évek múlva kézbe veszi, akkor is eszébe fog jutni, hogy van egy ilyen sportolási lehetőség is, és tudja az élményt kötni egy helyhez, szakosztályhoz.

A kiválasztás oldaláról tekintve, ez egyfajta befektetés a részünkről, nem az a legfontosabb hogy másnap tömeges legyen a jelentkezés a sportpályán. Mindenre időt kell hagyni, hogy beérjen, tavasszal és ősszel, amikor jellemzően megnő az érdeklődés reményeink szerint hatással lesz. Jelen pillanatban 170 fős a gyermekkorosztályunk, és úgy van felépítve szerkezetileg, hogy további gyerekek fogadására is gond nélkül képes. Kell egy egészséges körforgás a kiválasztásban, és ehhez ez jó alapot ad. Ennek kelléke, hogy folyamatosan jelen legyünk az iskolákban, hírünk legyen, és legyen kiemelt alkalom, amikor az erre fókuszálnak a gyerekek.

 

2024

 

21 11 18

 

 

2023

130 127 109

 

 

2022

126 117 105

 

 

2021

100 91 89