Tatán jártunk

Augusztus 8-12-ig a Tatai Edzőtáborban készültek utánpótlás korú versenyzőink. Sokaknak - főként serdülőinknek-  az ősz során még nagyon fontos versenyeik lesznek, így remek lehetőség nyílt arra, hogy a nyararalásból sokan "visszarázódjanak" és folytatódjon  a felkészülés. Az ifjúsági és junior versenyzők ugyan már túlvannak legfontosabb versenyeiken, de számukra is fontos, hogy szeptemberben még jó állapotban legyenek, mert nem mindegy, hogy az őszi felkészülést milyen szintről kezdhetik majd meg.

A korábbi táborok helyszínét , Kecskemétet megszoktuk és megkedveltük az utóbbi években, de ahhoz, hogy Kiss Dani és Baji Balázs felkészülése is zavartalan legyen egy "hibrid" megoldást kellett keresni. Dani és Balázs a Dél-koreai világbajnokságra készül, amelyre már korábban teljesítették a kijutási szintet. Így két "legyet is tudtunk ütni" egy csapásra, de a  szükség megoldásnak indult terv  nagyon is jól sikerült!

Az öt nap igen gyorsan elrepült. Az uszodai és játékos foglalkozásokkal tűzdelt edzések változatos mozgásformákat tettek lehetővé.

Az étkezés szinvonaláról csak felső fokon lehet beszélni. A szépen gondozott környezet, a park, a Cseke- tó hangulata bizonyára sokakban szép emléket fog majd felidézni.  Fiataljaink számára az is tanulságos lehetett, hogy a sok nemzetiség alkotta  közel 300 sportoló milyen profizmussal készült, és a jelentős létszám ellenére is milyen nyugalom volt a táborban. Mi edzők, id. Pista bácsival meg voltunk elégedve csapat hozzáállásával és  felkészülésével, és egyetértünk a többség véleményével, miszerint jó lenne több ilyen táborozáson résztvenni az év során. 

 

2024

 

33 19 28

 

 

2023

130 127 109

 

 

2022

126 117 105

 

 

2021

100 91 89