Lényegében négy különböző bajnokságra is sor kerül a hét végén. Budapesten a Syma csarnokban a Fedett pályás junior és ifjúsági országos bajnoksága, Szombathelyen pedig a Felnőtt és ifjúsági Téli Dobó bajnokság kerül megrendezésre.  Fedett pályás Junior OB   Kilenc induló atlétánk közül többen értékes helyezésekben bízva várhatják a hétvégét. A ranglistákon elfoglalt helyezések alapján Horváth Csaba magasugrásban, a hétpróba bajnoka 60m gáton és távolugrásban, Ferenc Anna pedig 800m-en áll rajthoz ígéretes, akár dobogót érő pozíciókból.  Fedett pályás Ifjúsági OB   A fiatalabbak mezőnyében éppen kétszer annyian állnak rajhoz, mint a juniorok között, sőt mind a fiúk, mind a lányok esetében jó összetételű 4X200-as váltó is indul. Egyéni számban indulók közül többen is dupláznak. Van, aki inkább az egyik, van aki mindkét számban dobogós helyezésben bízhat. A fiúk közül Horváth Csongor 800m-en, Nagy Dániel 1500 és 3000m-en, Kovács Balázs 1500m-en, Bak Bálint 60m gáton, Tano Leonardo 60m ... 

Két éremesélyesnek elkönyvelt ugrónk is egyet-egyet javított egy évvel ezelőtti helyezéséhez képest Magyarország 2016. évi Fedett Pályás Atlétikai Bajnokságán.  Kéri Tamás az előző szezonban a Syma csarnokban még a második helyen végzett, de szabadtéren már Ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Etédi Endre tanítványa 4,80m-es teljesítménnyel nyerte a rúdugrás versenyét. Horváth Csaba a harmadik helyről ugrott fel a másodikra, köszönhetően annak, hogy 2,05m-ig minden magasságot elsőre teljesített (edzője: Kőrös András)  Dénes Ervin ismét hozta magát, remek versenyzéssel, egyéni csúccsal lett negyedik 3000m-en (8:39,70s). Kitettek magukért a váltóban versenyzők is. Mindkét csapat esetében több ifjúsági korú atlétával rajthoz állva végül a fiúk az ötödik – Kővári Tamás, Adorján Ádám, Ludvig Benjámin, Szeiffert András (3:23,40s) – a lányok a nyolcadik helyet szerezték meg Rapai Fanni, Medvegy Noémi, Zsiga Mónika, Erdei Tamara összeállításban (3:58,88s).  Egyéniben Kővári Tamás ... 

Kijelenthető, hogy a korosztályváltás sosem egyszerű. Új kihívásokkal, adott esetben magasabb gátakkal, nehezebb szerekkel kell megbirkózni az atlétáknak. Tóth Zsombornak ez nagyszerűen sikerült. A juniorok hétpróba ... 

December elején az év egyik utolsó versenye a 11 és 13 éves gyerekek teremversenye volt Gödöllőn, a Szent István Egyetem Sportcsarnokában. Hétvégén, ugyanezen a helyszínen, ugyanez a két korosztály csapatai csaphattak ... 

Az Ikarus atlétika szakosztályának és a Magyar Atlétika Szövetség támogatásának köszönhetően hét mátyásföldi atléta, illetve az olimpiára készülő Baji Balázs és a csoporttal készülő Zajovics Nóra, - aki a Györi AC ... 

Az év utolsó megmérettetése várt a 11, illetve 13 éven aluli gyerekek számára Gödöllőn, a Szent István Egyetem Sportcsarnokban megrendezett Közép-Magyarország régió teremversenyén. A minden szempontból kiváló helyszínen ... 

Egy hatfős különítmény az elmúlt hétvégén Szlovákiában, az egészen 1920-ig Magyarországhoz tartozó vármegyeszékhelyen, Besztercebányán vett részt mezeifutó versenyen.  A csapatot Id. Tomhauser István vezette, aki Dénes ... 

A Sport TV Mai helyzet című műsorában Fazekas Erzsébet vendége volt Id. Tomhauser István, szakosztályunk technikai vezetője és fia, Ifj. Tomhauser István vezetőedző.  A riportban szóba kerültek a kezdetek, és az út, ami ...