Utazásunk nem tart ugyan 80 napig, mint Jules Verne regényhősének, Phileas Foggnak, de izgalmakat bőven szolgáltattak az elmúlt néhány hétben lezajlott világversenyek. Indulóink gőzhajón ugyan nem, de repülőn és vonaton juthattak el az év csúcspontjait jelentő versenyekre.  A legközelebbi élményünk a müncheni Európa-bajnokság, ahol a számos világversenyt megjáró Wagner-Gyürkés Viktóriáért, valamint Rapai Fanniért szoríthattunk.  Viktória 5000m-en vívta ki az indulás jogát, miután idén egyéni csúcsát két alkalommal (Birmingham, Manchester) is alaposan megjavította. Aztán az Európa-bajnokság döntőjében a versenyzők nagy része túl a táv felén is egy bolyban haladt, miközben erős iramot is diktáltak. A gyorsuló tempó ezt követően már kezdte szétzilálni a mezőnyt. Viktóriának még a hajrára is maradt ereje, és újabb – egészen elképesztő – öt másodpercet javított az egyéni csúcsán, amivel összességében a nagyszerű kilencedik helyet szerezte meg. ...

Még éppan csak magunkhoz tértünk Takács Gergő U18-as Európa-bajnokságon, 400m-es gátfutásban szerzett bronzérmét követően, újabb nagyszerű hírekel és eredményekkel örvendeztettek meg minket atlétáink az U23-as és U20-as országos bajnokságon.  A verseny házigazdája ezúttal Miskolc volt. Ugyan néhány alkalommal ránk ijesztett az időjárás, összességében kellemes időben versenyezhettek a sportolók.  U23-as korosztály  Az idősebb korosztály férfi 100 méterének előfutamában lehetett érzékelni, hogy Pap Márk elképesztően jó formában van: rendkívül könnyed, ugyanakkor gyors futással került döntőbe. Aztán a fináléban olyat produkált, amilyet ritkán látni magyar rekortánon. Jó rajtot követően előbb legfőbb riválisa mellé ért, majd le is hagyta azt. Beérkezve az óra pedig 10,25-ön állt meg, ami kimondva is elképesztő, utánanézve pedig a felnőtt magyar örökranglista negyedik helyére repítette a még csak húsz éves Márkot.  Kovács ... 

Az elmúlt péntek-szombaton , amint arról beszámoltunk, az U16-os és U14-es korosztály területi bajnoksága zajlott. Ugyanakkor szombaton, a Honvéd kupára került sor Székesfehérváron, vasárnap pedig, ugyancsak az Ikarus ... 

Ha nemzetközi verseny az Ikaruszon, akkor Budapest Open. Ha Budapest Open, akkor izgalmas, színvonalas versenyek. Az elmúlt évek eredményei legalábbis ezt mutatták. Különbözött e ebben a 2022-es év? Nem. A legkevésbé ... 

Az Ikarus BSE vezetősége, illetve az egyesület Atlétika Szakosztályának vezetése 2022. június 1-től Amler Zoltánt bízta meg a szakosztályvezetői feladatok ellátásával. A posztot korábban betöltő Csúr Attilának köszöni ... 

Nem érdemtelenül és nem éremtelenül távoztak atlétáink a Kecskeméten megrendezett váltófutó országos bajnokságról. Az egy napba sűrített eseményen idén az első bajnoki címekről döntő esemény volt, amit szabadtéren ... 

A hosszan tartó betegség után életének 80. évében április 4-én elhunyt Etédi Endre mesteredzőnek, az Ikarus BSE rúdugróedzőjének, a magyar atlétika emblematikus alakjának búcsúztatására május 20-án, pénteken, 13:30-tól ... 

Hosszan tartó betegség után életének 80. évében elhunyt Etédi Endre mesteredző, az Ikarus BSE rúdugróedzője, a magyar atlétika emblematikus figurája.      „Ameddig moccanni tudok, nem hagyom abba az ... 

Hazánk dobószakágának fellegvárában, Szombathelyen rendezték az U20-as és U18-as Téli Dobó Magyar Bajnokságot.  Szakosztályunkat ketten képviselték az eseményen. Tóth Lilla a női gerejhajítás versenyszámának már az ... 

A fedettpályás bajnokságok sorát az U14-es és az U16-os korosztály Összetett bajnoki küzdelmei zárták. Az újabb változtatásokon átesett rendszer két helyszínen –, a BOK csarnokban, valamint a Lantos Mihály ... 

A Téli Dobó Bajnokság valahol átmenet a fedettpályás versenyek és a szabadtéri szezon között. Időszakát tekintve még bőven belefér az előbbi kategóriába, de a versenyszámokat – jellegüknél fogva –  már szabadtéren ... 

Néhányan úgy fogalmaztak, hogy ez volt az első igazi fedettpályás magyar bajnokság. Tették ezt a megjegyzésüket azon oknál fogva, hogy a Nyíregyházán rendezett eseményen már hatsávos, kimondottan atlétika versenyre ...