A Magyar Atlétikai Szövetség Kölyökből Atléta Programját szakosztályunk mindig prioritással kezeli, így nem véletlen, hogy a háziversenyeit is igyekszik rendre színvonalasan megrendezni. Így történt ezen a hétvégén is: Hevesen 120 gyermek versenyezhetett igencsak színvonalas körülmények között.           „A Kovács Gyula vezette hevesei részlegünkkel közösen szerveztük ezt az eseményt, amelyre az Ikarus csapatain kívül atlétapalánták érkeztek Szolnokról, Egerből, Albertirsáról és a hevesi iskolákból. A tizenöt csapat a hevesi sportcsarnokban kiváló körülménye között, közel telt házas viadalon, Pazar hangulatban versenyzett egymással; nagy öröm volt látni a sok mosolygó gyermeket” – fogalmazott Amler Zoltán szakosztályvezető, akit Heves városának polgármestere, Sveiczer Sándor biztosított arról, hogy bármikor szívesen vendégül látják a kölyökatlétákat. A hevesi szakosztály vezetőjét, Megyeri Istvánt is magával ragadta a forgószípad jellegű verseny ... 

Évzáró 2023 – Amler Zoltán szakosztályvezető beszéde     Tisztelettel köszöntök minden megjelent támogatót!     A megszólítás szándékos, hiszen azzal illik kezdeni, hogy megköszönöm ezt a fantasztikus 2023-as atlétaévet minden megjelentnek. Minden megjelentnek, hiszen valóban mindannyian az Ikarus BSE Atlétika Szakosztályának a támogatói vagytok!     Támogatója a XVI. kerületi Önkormányzat, támogatója a Magyar Atlétikai Szövetség – az ő erkölcsi és anyagi támogatásuk az alappillérét jelentik az idén 47 esztendős, idén a MASZ által életműdíjjal kitüntetett id. Tomhauser István által megálmodott és létrehozott szakosztálynak.     Támogatója a Docler Cégcsoport, amely az évzárónk impozáns helyszínét adja, s amely az Atlétikai Reménységekért Alapítványon keresztül segíti a mindennapokat.     Támogatója a Meditop, támogatója az egyesület, az egyesület minden alkalmazottja, legyen az pénzügyi vezető, könyvelő, szertáros vagy gondnok. Támogatói az ... 

Szezonzáró pályabajnokságra került sor az elmúlt hétvégén a Lantos Mihály Sportközpontban. Az egyre inkább őszies időben az U20-as, U18-as és az U16-os korosztály ügyességi és gátfutó csapatbajnokságát ... 

Kicsi, de annál erősebb csapattal vághattunk neki a Szolnokon rendezett U20-as országos bajnokságnak. A két napos esemény alatt tombolt a kánikula, ami külön kihívást jelentett az indulóknak.     Duplázott ... 

Miközben több korosztályban versenyzőink különböző válogatott versenyeken szerepeltek, hazai pályán sem állt meg az élet. Sőt! Olyannyira nem, hogy az elmúlt hétvégén a Győri Olimpiai Sportparkban az U23-as és az U18-as ... 

Csapat Európa-bajnokság (Chorzów)  Az elmúlt héten három nemzetközi versenyen is szerepeltek atlétáink. A hét közepén, a Csapat Európa-bajnokságon nem kisebb volt a tét, mint versenyben lenni a Divizió I-be való ... 

Az elmúlt hétvégén ismét több helyszínen kellett helyt állniuk atlétáinknak. Miskolcon az Összetett bajnokságokra került sor, Pápán a 64. Nemzetközi Balaton Bajnokság várta a versenyezni vágyókat.  Előbbin Szalay ... 

Nagyüzem volt hétvégén haza és nemzetközi színtéren egyaránt. Atlétáink három helyszínen is pályára léptek.  Wagner-Gyürkés Viktória nagyszerű egyéni csúcsot futott 5000m-en a franciaországi Montessonban. A kiváló ... 

Nyolc atlétánk kapott meghívást a WA Continental Tour Bronz budapesti állomására, amit a Lantos Mihály Sportközpontban rendeztek. Közülük hárman érmes pozícióban fejezték be a versenyt; Horváth Csaba magasugrásban ... 

Második állomásához érkezett az U14-es, és U16-os versenysorozat. Ez alkalommal a Szekszárdi Sportközpont látta vendégül a két korosztály ifjú atlétáit. Az első állomáshoz hasonlóan rendkívül sikeres két napot tudhatnak ... 

Egyéni csúcsokkal és biztató szezonkezdetekkel tarkított, igazi ünnepi verseny volt a Budapest Open, ami ez alkalommal is az Ikarus sporttelepen került megrendezésre.  A zsinórban második versenyhétvégén is sok sok ... 

A Magyar Atlétikai Szövetség ma megtartott éves közgyűlésén mérhetetlen megtiszteltetésben részesült szakosztályunk, hiszen Gyulai Miklós elnök Úr és Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság operatív igazgatója a ...