Négy atléta a kerület sporttehetségei között

Nyomtatás

Március 15-én este, a zsúfolásig megtelt Erzsébetligeti Színház dísztermében, az Ünnepi Díszelőadás keretében került sor. Budapest Főváros XVI. kerület Sporttehetsége díjak átadására, amely elismerésben az Ikarus BSE atlétái közül négyen is részesültek. Gyürkés Viktória hosszútávfutó, Kecskés Levente rúdugró, Kővári Tamás gátfutó és Ludvig Benjámin középtávfutó vehették át Kovács Péter polgármestertől, valamint Csomor Ervin és Kovács Rajmund alpolgármesterektől a díszoklevelet, amely mellé 12 hónapon keresztül pénzbeli támogatás is társul. Nem egészen két évvel ezelőtt született meg az a példaértékű döntés a kerület önkormányzati testületének a részéről, amely a kerületben élő és kerületi egyesületi színekben versenyző tehetséges és eredményes sportolókat az erkölcsi mellett anyagi elismerésben, támogatásban is részesíti. Pályázhatnak többek között mindazok, akik az országos bajnokságokon dobogós helyezést érnek el, vagy világversenyeken lesznek helyezettek. A díjak átadására évente kétszer, méltó körülmények között, a kerület prominens személyiségei előtt kerül sor – a március 15-i, valamint az október 23-i megemlékezések keretében. A nézők és meghívottak között foglaltak helyet a sporttehetségek edzői, nevelőedzői, akik nem kevés munkával járultak hozzá a sikerekhez: ifj. Tomhauser István, Talabér Attila, id. Tomhauser István. A díszelőadást követően, a díjazottak részére rendezett állófogadáson az atlétákat és edzőiket személyesen is köszöntötte Kovács Péter polgármester úr, akivel a létesítmény további fejlesztéséről is sikerült néhány szót váltani. Ez a díjátadás is bizonyította, hogy az Ikarus BSE Atlétika Szakosztálya és sportolói meghatározói a kerület sportéletének, akik nem csak kerületi és fővárosi szinten, de továbblépve mind az országos bajnokságokon, mind nemzetközi porondon képesek említésre méltó eredményekkel öregbíteni az egyesület és a kerület hírét. Bízunk benne, ők csak az úttörők, akik a kezdetet jelentik, s példájukat a fiatalok közül mind többen követik majd.