Ikaruszos szemszögből minden idők legeredményesebb serdülő bajnoksága zajlott az elmúlt hétvégén Tatabányán. Előzetesen –az átigazolásokkal együtt- 4-5 aranyéremre volt komolyabb esély, így a 7 (!) aranyérem minden várakozást felülmúló teljesítmény volt. Ennél többet csupán a Honvéd szerzett, számszerint tizet. Ami az aranyérmeinket illeti, öt elsőség született ugrószámban, és kettő középtávfutásban. Sajnos idén ebben a korosztályban nem volt kiemelhető eredményünk vágta-gátfutásban, ami hagyományainkra gondolva ébreszt némi hiányérzetet. És ne menjünk el amellett, hogy gyakorlatilag az ugrószámok zömében és a dobószámokban "lyukas" a felkészítés - gyakran csak kiegészítő jellegűek (ehhez persze szakági edzőkre lenne szükség). Ez persze nem csoda, hiszen évtizedekig nem voltak megfelelő feltételei az ügyességi versenyeszámok gyakorlásának. Ha ezt a hiányt fokozatosan pótolni tudjuk, és minden szakágban folyna érdemi munka, hosszútávon az egyik legeredményesebb szakosztály lehetnénk.
Az országos bajnokságra idén nem volt nevezési szint, ennek ellenére sok versenyszámban mérsékelt létszámok voltak. A korábban népszerű ugrószámokban pl. erős visszaesés tapasztalható. Legkevesebben - a gyaloglás és akadályfutás mellett- a technikai feltételek szempontjából "macerás" rúdugrásban indultak, korosztályi összesítésben nemtől függetlenül átlagosan csupán 4 fő. Az ilyen esetekben vetődik fel a magyar atlétika irányításában évek óta napirenden lévő kérdés, hogy a pontversenynek sok esetben van-e szakmai értéke.
A hazai atlétika olyan, mint a szakosztályok kicsiben. Az ob-on versenyszámonként van 1-2 jó, vagy kiemelkedő eredmény, és utána sokszor hiányzik az erős középmezőny. Szakosztályi szinten összesítésben nálunk is van több jó adottságú fiatal versenyzőnk, de mögöttük nagy a szakadék, sajnos az első helyezettek számához viszonyítva kevés a döntős helyezettek száma, a képzeletbeli utánpótlás-piramisnak az alja túlságosan keskeny. Ugyanakkor a legjobbak teljesítményét is reálisan kell értékelni ahhoz, hogy ne illanjanak el idővel a megalapozatlan álmok, és ne rövidtávú eredmények szülessenek.
Hogy mennyit érnek legfényesebb érmeink, néhány év múlva kiderülnek a korosztályos világversenyeken, a ifjúsági olimpián , a kontinentális és világversenyeken. Mert ma már az igazi eredményesség azzal kezdődik, hogy sikerül-e egyáltalán kijutni a komolyabb nemzetközi versenyekre. A bajnoki címektől a szintteljesítésig komoly lépcsőfokokat kell megtenni. Onnan a döntős helyezésekig, és a felnőtt kori eredményességig további nagy utat kell bejárni. Erre akkor van esély, ha megfelelő alapokkal vérteződnek fel fiataljaink és lesz vágy bennük a nagy sikerek elérésére. Akkor kellő szorgalommal és kitartással valóra válthatják a mi reményeinket is.