Nyomtatás
A 2012-2013-as atlétikai pálya diákolimpia verseny május 15-16-án került megrendezésre a kerületi iskolák részvételével. Ezen a versenyen hagyományosan minden általános iskolás korosztály jelen van, de rajthoz állnak a kerületi középiskolások is. A tanév során sok alapsportágban folyik hasonló versengés, melyek közül létszámát tekintve az egyik legnagyobb mozgósítással bíró az atlétika. A szakosztályunk által gördülékenyen megszervezett eseményen a résztvevők többféle versenyszámcsoportban (különböző ugrások, dobások, valamint sprint és állóképességi futásokban) tehették próbára ügyességüket, gyorsaságukat, állóképességüket.  A gyerekek nemcsak egyéni versenyszámokban, hanem csapatban és váltóversenyeken is indulhatnak. 
Sok volt az ismerős arc, az  Ikaruszos atléták mellet számos új tehetség is felbukkant. Ez a verseny nem csupán kerületi bajnokság, hanem egyben tehetségkutató, kiválasztó versenyalkalom is volt egyúttal.
A diákolimpia népszerűsítésében nagy szerepe van a testnevelő tanároknak, valamint az utóbbi 10-15 évben az egyre több helyen alsó tagozaton testnevelést oktató tanítóknak is, akik közül sokan vettek részt a gyerekek felkészítésében.