Atlétáinkkal a világ körül

Utazásunk nem tart ugyan 80 napig, mint Jules Verne regényhősének, Phileas Foggnak, de izgalmakat bőven szolgáltattak az elmúlt néhány hétben lezajlott világversenyek. Indulóink gőzhajón ugyan nem, de repülőn és vonaton juthattak el az év csúcspontjait jelentő versenyekre.

A legközelebbi élményünk a müncheni Európa-bajnokság, ahol a számos világversenyt megjáró Wagner-Gyürkés Viktóriáért, valamint Rapai Fanniért szoríthattunk.

Viktória 5000m-en vívta ki az indulás jogát, miután idén egyéni csúcsát két alkalommal (Birmingham, Manchester) is alaposan megjavította. Aztán az Európa-bajnokság döntőjében a versenyzők nagy része túl a táv felén is egy bolyban haladt, miközben erős iramot is diktáltak. A gyorsuló tempó ezt követően már kezdte szétzilálni a mezőnyt. Viktóriának még a hajrára is maradt ereje, és újabb – egészen elképesztő – öt másodpercet javított az egyéni csúcsán, amivel összességében a nagyszerű kilencedik helyet szerezte meg.

A kontinensviadalon Rapai Fanni volt a másik indulónk, aki a 4X400m-es női váltó harmadik embereként szerepelhetett. Ő ezen az eseményen debütált a válogatottban. Korábban, korosztályos versenyeken nem volt alkalma magára ölteni a címeres mezt. A kvartett valamennyi tagja kiválóan futott. Az egész évben megbízhatóan versenyző Fanni a szezonja egyik leggyorsabb körét rajzolta a pályára. Előfutamukban ötödik, összesítésben tizedik helyen zártak a hölgyek.  

Augusztus elején - mondhatni a világ másik végén, a kolumbiai Caliban - két fiatalember képviselhette a magyar szineket, valmint szakosztályunkat az U20-as világbajnokságon. Polyák Zoltán a verseny főpróbájának számító válogatott vidalon 110m-es gátfutásban aratott győzelmével és egyéni csúccsal hangolódott a versenyre, de előtte korosztálya bajnoki címét is begyűjtötte. Sajnos a VB-n hibázott, ezért nem tudta befejezni a versenyt.

Ugyancsak gátfutásban, de 400m gáton indulhatott Caliban Molnár Csaba.Ő a válogatott vidalom szerzett ezüstérmévell „melegített”, valamint azt megelőzően egy héttel megynyerte első korosztályos bajnoki címét ebben a versenyszámban. Kolumbiában összeszedett futással kezdett az előfutamban, aminek a végén ugyan becsúszott némi bizonytalanság, de ezzel együtt futam másodikként jutott tovább. A másnapi elődöntőben már teljes volt a fókusz: a remek futás ugyan döntőbe jutást nem, de újabb egyéni csúcsot ért, ami önmagában megsüvegelendő.

Az U18-as Európa-bajnokságra Takács Gergő teljesítette a kvalifikációs szintet 400m-es gátfutásban. Mivel ennek a koroszálynak a válogatott viadala már egészen közel esett a konttinensviadalhoz, ezért ott Gergő már nem tudott részt venni, de elnézve a formáját, magunkban döntőbe jutásban reménykedtünk. Az egyik nehézséget az jelentette, hogy az ehhez szükséges három futást egymás követő napokon kellett teljesíteni. Az előfutamot, - ha lehet azt mondani – energiatakarékos futással abszolválta Gergő. Erre nagy szüksége is volt, mert az elődöntőben már egyéni csúcs kellett a döntőbe jutáshoz. És a fináléban: Erős kezdés után jó pozícióban haladt, a célegyenesbe negyedik helyen fordult és egyik riválisát sikerült lehajrázni, fantasztikus bronzérmet szerezve.

EYOF (Európai Olimpiai fesztivál) indulónk volt Papp Zsófia magasugrásban. A versenyt megelőzően U18-as bajnoki címet, valamint az U18-as válogatott vidalaon elért hatodik hellyel igyekezett formába lendülni. Az EYOF-on a női magasugrás selejtezőjében egy ideig kereste a mozgását, amire végül csak rálelt és harmadikra teljesítette az 1,65 métert, amivel döntőbe jutott. Itt még sikerült ezen is javítani, amivel kilencedik helyen fejezte be első nagy nezetközi versenyét.  

Ugyan papíron nem világesemény a Gyulai Memorial, de a az elmúlt években rendre a világ legerősebb egynapos versenyei között szerepelt. A felsorakozó világsztárok láttán jobbra-balra kaphattuk a fejünket. Ezért is nagy szó, hogy két atlétánk – Papp Márk (100m) és Horváth Csaba – is meghívást kaphatott  a versenyre. Márk Fuatmában egyéni csúcsától csak kicsivel elmaradva a hetedik helyen végzett. Olyan sprinterekkel futhatott együtt, mint az olimpiai és világbajnok, valaha volt második leggyorsabb ember, Yohan Blake, a világbajnok Christian Coleman, vagy a világbajnoki ezüstérmes Marvin Bracy. Horváth Csaba magasugrásban lett nyolcadik. A versenytársai között az olimpiai bajnok Gianmarco Tamberivel, a világbajnok Donald Thomassal és az eugenei világbajnokság bronzérmesével, Andriy Protsenkoval.  

Európa-bajnokság (München)

IX. Wagner-Gyürkés Viktória – 5000m – 15:16,11 PB (edző: Babinyecz József)

X. Rapai Fanni – 4X400m – 3:29:39 (edző: Ifj. Tomhauser István)

 

U20 Világbajnokság (Cali)

Molnár Csaba – 400m gát elődöntő – 51,72 (e.f.: 52,49) (edző: Budai Tamás)

Polyák Zoltán – 110m gát – DNF (edző: Ifj. Tomhauser István)

 

U18 Európa-bajnokság (Jeruzsálem)

III. Takács Gergő – 400m gát – 51,77 (elődöntő: 52,09; előfutam: 53,57) (edző: Ifj. Tomhauser István)

 

EYOF (Besztercebánya)

IX. Papp Zsófia – magasugrás – 1,69 (selejtező: 1,65) (edzők: Kőrös András és Ifj. Tomhauser István)

 

Gyulai Memorial (Székesfehérvár)

VII. Pap Márk – 100m – 10,34 (edző: Ifj. Tomhauser István)

VIII. Horváth Csaba – magasugrás – 2,10 (edző: Kőrös András)