A 2014-ben újra életrehívott verseny a szezon több szempontból is egyik, – ha nem a legfontosabb – hazai versenye lett. Az elmúlt években a lebonyolítás több változtatáson is átesett. Az egyik legfontosabb, hogy eleinte három, majd két szakosztály alkothatott egy csapatot. 2022 óta viszont minden egyesületnek egyedül kell helyt állni.  Ezekben az években az A-Plast Ikarus BSE csapata 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben a negyedik helyen végzett. 2025-ben, szoros küzdelemben, de „csak” a hatodik helyen zártunk.  Idén pedig ismét a negyediken – az MTK, GEAC, Honvéd hármas mögött kicsivel, megelőzve az SVSE, FTC, UTE triót, és még persze sok csapatot.  Összehasonlítva az ideit a 2022-es névsorral kijelenthetjük, hogy a csapat nagy része kicserélődött. Vannak húzóemberek, akik megmaradtak, remek atléták csatlakoztak Kiskunfélegyházáról és felnövőben van sok-sok fiatal (U18, U20-as) atlétánk, akik már most meghatározó szerepet játszottak abban, hogy ismét visszaverekedtük magunkat ebbe az ... 

Július 16-19. között Rieti látta vendégül Európa legjobb U18-as atlétáit. A kontinensbajnoksága három atlétánk és két edzőnk utazhatott.  A kánikula nem könnyítette meg a versenyzők dolgát, ennek ellenére számos ... 

Az U23-as és az U20-as OB helyszíne hagyományosan Szolnok volt, a körülmény annyiban változott, hogy az elmúlt évek kánikulái után ezúttal lényegesen kellemesebb, ugyanakkor néhol szeles időben versenyezhettek az ... 

A tavasz utolsó napján igazi nyári időben az Ikarus pálya adott otthont a Kölyökből Atléta Program Regionális Csapatbajnokságának.  U10-es korosztályban a gyerekek 8 fős csapatokban 30m-es váltófutásban, hosszú ... 

A Diákolimpiákon a sportolók ugyan iskolájuk színeiben versenyeznek, de a mezőny – főként a nagyobb korosztályokban – nagyban megegyezik az adott korcsoport bajnokságain részt vevőkkel. Minél idősebbekről van szó, ez ... 

Nyirkos-esős időben rendezték a Váltófutó Magyar Bajnokságot az UTE atlétika stadionban az elmúlt hétvégén. A mostoha kürölmények csapatainkat csöppet sem zavarta meg, nagyszerű teljesítményekkel rukkoltak elő az U14-es ... 

Nem először fordult elő az országos bajnokságokon, hogy szakosztályunk az éremtáblázat élén végzett. Az elmúlt hétvégén a Nyíregyházán rendezett U18-as és U20-as országos bajnokság is bekerült ezen emlékezetes hétvégék ... 

Az elmúlt hétvégén a BOK csarnokban rendezett fedettpályás MASZ versenyen még egy utolsó lehetőségük volt az U18-as, az U20-as és felnőtt versenyzők részére, hogy versenykörülmények között teszteljék, csiszolják ...