Ugyan még nem zárult le teljesen a fedettpályás szezon, a szabadtéri máris elkezdődött, a hagyományokhoz hűen mezei futással. Korábban beszámoltunk a Mezei futó liga 3. állomásán történtekről, most azonban – mintegy csúcspontként az országos bajnokságra került sor Kecskeméten.  A verseny jellegéhez mérten elfogadható, de korántsem meleg időben vághattak neki az atléták, a korcsoportjuk szerint más-más távnak. A legnagyobbaknak 8Km volt a távjuk, míg a legkisebbeknek 3Km-t kellett leküzdeni.  Az U23-as korosztályban Molnár Léda nem talált legyőzőre, kiváló futását követően a dobogó tetejére állhatott. Remek tempóját mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az abszolút versenyen a 4. helyet szerezte meg.  Az U16-os fiúk versenyében is izgalmas futamban reménykedtünk és nem is kellett csalódnunk. Solymári Máté óriási elánnal küzdött. Az első helyért vívott csatában ketten egyszerre értek célba és Máté végül azonos idővel végül ezüstérmet szerzett. A csapat azonban már nem talált ... 

A fedettpályás szezon egy verseny híján lezárult, de nincs megállás, mert a szabadtéri máris elkezdődött. a Mezei Futó Liga 3. állomásával, Szombathelyen. Az elmúlt években ezeken a megmérettetéseken minden lehetséges jóból és rosszból kijutott a versenyzőknek, már ami az időjárást illeti. Hóban, fagyban, sárban és kellemes tavaszi melegben is versenyeztek. Az égiek ezúttal kegyesebb arcukat mutatták. Ha tikkasztó meleg nem is, de mezei futásra teljesen elfogadható, kellemesen napos idő fogadta őket.  Szakosztályunkat négyen képviselték ez alkalommal és közülük az U16-os korosztály képviselői szerepeltek igazán jól. A pályaversenyeken is kiválóan szereplő fiatalok Solymári Máté, Szekeres Dávid, Petró Ádám sorrendben a 4., 5. és 6. helyen befutva teljesítették a 4Km-es távot.  Az eredményeken túl kiváló alkalom volt, hogy az indulók felmérjék erejüket a közelgő Mezei Futó bajnokság előtt.  Eredményeink  U18 – 6000m  Farkas Pál – 24:26s     U16 – 4000m  IV ... 

A tavasz első hazai bajnoksága a Téli Dobó OB volt, amit ezúttal is a hazai dobó világ egyik fellegvárában, Szombathelyen rendeztek. A felnőttek mellett az U16-os korosztály legjobbjai mérhették össze erejüket ... 

Kovács Marcell - EB szint

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az Összetett bajnokság mellett nyílt versenyszámokat is rendeztek a hét végén.  Ezeken a legnagyobb szenzációt Kovács Marcell szolgáltatta. Csoma Ferenc 23 éves tanítványa ... 

III. Gálpál Zsombor

A fedett pályás bajnokságok sorában a felnőttek, az U20-as és az U18-as korosztály összetett bajnokságai következtek. A versenyzők dolgát kicsit nehezítette, hogy ez alkalommal kevesebb terület állt rendelkezésre, ahol ... 

A mezei liga 2. fordulóját követően két héttel már fedettpályás versenyeken is rajthoz álltak atlétáink. Ráadásul egyszerre három helyszín is lehetőséget biztosított az aktuális forma felmérésére. A felkészülésről már ... 

         27 nappal a decemberi viadal után visszatértek Szekszárdra a versenyzők, avagy a Mezei Futó Magyar Liga 2. fordulóját is a Tolna megyei városban rendezték. Nem volt meleg, de a nap sugarai „lesték” a futókat ... 

  Szombaton a Mezei Futó Magyar Liga 2. fordulóját rendezik. A helyszín az 1. fordulóhoz hasonlóan Szekszárd, ahol ezúttal hat versenyzőnk indul csatába id. Tomhauser István edző vezetésével.     Az ifjúságiak (U18) ... 

Az idei utolsó bajnokságra került sor Kecskeméten, október 24-én. A valamennyi korosztályt megmozgató verseny Magyarország 112. Mezei futó bajnoksága volt. Ezúttal az égiek kegyesek voltak a rajthoz állókhoz. A ...