Érmek Veszprémből

A naptári tavasz első hétvégéjén rendezték a felnőtt, illetve az U16-os Téli Dobó Bajnokságot Veszprémben. Az időszakhoz képest elfogadható időben zajlott a verseny.

Szakosztályunkból a legsikeresebben Keserű Mirabella szerepelt. Az U16-os lányok diszkoszvetésében sorozatról-sorozatra javított. Az utolsó kör megkezdésekor még a hatodik helyen állt, amikor egy hatalmas, egyéni csúcsot érő dobással az élre ugrott, ahonnan már nem is tudták letaszítani, megszerezve ezzel az aranyérmet. Edzője, Páli Viktor elmondása szerint Mirabella nem is értesült azonnal a győzelméről, mert amint diszkoszvetésben befejezte a versenyzést sietnie kellett a kalapácsvetéshez. Amikor már az a verseny is a második sorozatban tartott, akkor tudta meg, hogy ő nyerte a bajnokságot. Kalapácsvetésben ugyancsak az utolsó sorozatra tartogatta legjobbját. Az újabb kiváló eredmény szép ezüstérmet jelentett.  

Kolláth Kornél erősen kezdett a fiú gerelyhajítók között. Kezdés után máris a második helyre ugrott. A harmadik sorozatban egyéni csúcsot érő hajítással egyéni csúcsát is megjavította, aminek köszönhetően, a verseny végén a dobogó második helyére állhatott fel. 

Eredményeink:

Felnőttek

VI. Thardi-Veress Vajk – diszkoszvetés – 49,99 PB

 

U16

I. Keserű Mirabella – diszkoszvetés – 32,57 PB (edző: Páli Viktor)

II. Kolláth Kornél – gerelyhajítás (600g) – 52,76 PB (edző: Kovács Gyula)

II. Keserű Mirabella – kalapácsvetés (3Kg) – 45,40 PB (edző: Páli Viktor)

XII. Bódis Marcell – gerelyhajítás – 34,57