U18-20: kilenc bajnoki érem

A felnőtteket követően, február 25-26-án az U20-as és az U18-as korosztályon volt a sor, hogy eldöntsék az idei bajnoki címeket, ezúttal a BOK-csarnokban.

A kétnapos versenyen kilenc alkalommal szólították eredményhírdetéshez atlétáinkat. Az idősebbek versenyében kiélezett csatákat láthattunk 60 m gáton: Takács Gergő magabiztos futással, egyéni csúccsal került a fináléba, ahol riválisával nagy versenyt vívott, és a második helyen futott be.

Bíztunk Kovács Kristóf jó szereplésében, férfi súlylökésben. Második lökésével máris a harmadik helyen találta magát, aminél a mögötte állók nem is tudtak jobbat teljesíteni, szép bronzérmet szerezve ezzel.

Az U18-asok között szombaton Kovács Ádám 400m-en az első kört követően még a második helyen állt, de egy bátor-látványos előzéssel az élre került, amit meg is tartott a befutóig, megnyerve a futamot. Ez után várnunk kellett, mert további hat futamban jöttek a további aspiránsok. Jobb időt azonban más már nem tudott futni, amivel Ádám aranyérmet szerzett.

Vasárnap délelőtt a korosztályos 60 m gát hazai csúcstartója, Auer Péter mutatta meg – először az előfutamban, – hogy kiváló formában van: magasan a legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe, ahol még gyorsabb volt. Az egész bajnokság egyik legdominánsabb teljesítésvel hódította el a bajnoki címet.

Vasárnap délután pedig a kezdő ember volt a 4x200-as váltónknak. Remek futás után, a legerősebb futamot vezetve az élen adta át a váltóbotot Fekete Marcellnek, aki magabiztos-gyors futással őrizte az előnyt. Kovács Ádámon volt a sor, aki lényegében lemásolta Marcell futását, majd váltotta Molnár Ádámot. A nem sokkal korábban magasugrásban nagyszerű ezüstérmet elhódító befutónk újabb remek kört rajzolt a BOK-csarnok rekortánjára, magabiztosan hozva be ezzel a váltónkat az első helyen. Mivel a további futamokban egyik váltó sem tudott jobb időt produkálni, csapatunk kiváló váltásokkal, remek egyéni vágtákkal nyert bajnoki címet.

Solymári Máté két elképesztően izgalmas versennyel szórakoztatott minket. Először 1500 m-en vívott hatalmas taktikai és erőnléti csatát riválisaival. Ahogy fogytak el a körök, úgy fogytak a dobogóra esélyes versenytársak is, míg a végére már csak egy maradt. Vele egy ritkán látható oda-vissza előzést követő csörte döntött, ami után Máté nagyszerű bajnoki ezüstöt szerzett. A helyezés és az izgalmak maradtak 800 m-en is. Azt kevesen gondolták, hogy a szombati izgalmakat lehet még fokozni. Lehetett. A 4 kör alatt (200 m egy kör a BOK-csarnokban), a feszültség csak nőttön-nőtt, és ketten szinte teljesen egyszerre futottak be. A végeleges helyezést a célfotó döntötte el. Mi néhány ősz hajszállal, Máté újabb ezüstéremmel lett gazdagabb.

Edzéstársa, Vastag Nóra is izgalmas-kemény versenyt teljesített 3000 m-en. Végig kigyensúlyozottan mozgott, pontosan érezve, hogy mi az a tempó, amit elbírhat. Ez meg is hozta a sikert: egyéni csúcsot követően a dobogó harmadik fokára állhatott fel. 

Eredményeink:

U20

II. Takács Gergő – 60m gát – 8,03 (e.f.: 7,99 PB) (edző: Ifj. Tomhauser István)

III. Kovács Kristóf – súlylökés (6Kg) – 13,96 (edző: Kovács Gyula)

IV. Molnár Csaba – 400m – 48,73 PB

IV. Kovács Luca – rúdugrás – 3,50 =PB

VI. Molnár Csaba – 200m – 22,91

VI. Barta Zoltán – súlylökés (6Kg) – 13,74 PB

VI. Kovács Vanda – rúdugrás – 2,80

VI. Molnár Eszter – hármasugrás – 11,19 PB

VII. Szabó Bence – rúdugrás – 3,40

VII. Kőszegváry Lili – rúdugrás – 2,60 =PB

 

U18

I. Kovács Ádám – 400m – 51,31 PB (edző: Budai Tamás)

I. Auer Péter – 60m gát – 7,81 (e.f.: 7,99) (edző: Ifj. Tomhauser István)

I. Auer Péter, Fekete Marcell, Kovács Ádám, Molnár Ádám – 4X200m – 1:33,20         

(edzők: Budai Tamás, Ifj. Tomhauser István, Kőrös András)

II. Solymári Máté – 800m – 1:56,45 PB (edző: Id. Tomhauser István)

II. Solymári Máté – 1500m – 4:02,04 (edző: Id. Tomhauser István)

II. Molnár Ádám – magasugrás – 1,79 (edző: Kőrös András)

III. Vastag Nóra – 3000m – 10:22,44 PB (edző: Id. Tomhaser István)

IV. Vastag Nóra – 1500m – 4:47,21 PB

IV. Amler Vanda, Szatmári Zsófi, Szekér Gréta, Kossuth Mária – 4x200m – 1:47,87

VI. Molnár Ádám – távolugrás – 6,15 PB

VII. Szekeres Dávid – 3000m – 9:39,15 PB

VIII. Petró Ádám – 1500m – 4:20,46

VIII. Szekér Gréta – 400m – 61,01 PB  

XII. Fekete Marcell – 200m – 23,99 PB

XII. Szekeres Dávid – 1500m – 4:25,56 PB

XII. Baglyas Kíra – súlylökés (3Kg) – 10,48   

Fekete Marcell – 60m – 7,47 =PB (e.f.: 7,47 PB)

Molnár Csongor – 400m – 57,50

Petró Ádám – 800m – 2:05,20 PB

Barna Bendegúz – 1500m – 4:50,18 PB

Szatmári Zsófia – 60m – 8,38 (e.f.: 8,36 PB)

Amler Vanda – 60m – 8,39 (e.f.: 8,37)

Szatmári Zsófia – 200m – 26,80 PB