A 4 érem

Az országos bajnokságok közül idén csak a felnőtt magyar bajnokságot rendezték a nemrégiben Nyíregyházán épült csarnokban, ami főként futószámokban, kicsit jobban segíti a jó erdmény elérését, lévén hat pályán folyhat a verseny.

Volt néhány versenyzőnk, akik jó szereplésben bízhattak volna, de ezúttal nem állhattak rajthoz. Nem indult olimpikonunk, Wagner-Gyürkés Viktória és Pap Márk sem, aki 2022 leggyorsabb hazai 100 méterének a tulajdonosa.

 

Örülni és izgulni valónk azért akadt bőve: Az első napon először Rapai Fannit láthattuk 400m-en. A 4X400m-es női válogatottal nemrégiben fedettpályás csúcsot futó hölgy jó iramban vágott neki a két körös távnak (fedett pályán 200m egy kör). Az első kör végén a harmadik helyen vágott be a belső pályára és tovább űzte-hajtotta az előtte futókat. Ezúttal ugyan befogni nem sikerült őket, azonban így is, – megismételve 2022-es eredményét – szép bronzérmet szerzett.

 

A nap záró száma a férfi súlylökés volt, amely hű maradt a verseny magas szinvonalú versenyeihez, kiélezett csatát hozva Kovács László és a hazaiak kiválósága, Tóth Balázs között. Kettejük rivalizálása évek óta nagy figyelemmel követett eseménye a dobó versenyeknek. Ezúttal sem unatkozhattunk. Volt, amikor csupán egy centiméter választotta el a két versenyzőt. Laci végül a második helyen végzett, de új egyéni csúccsával jelezte, hogy talán ezt a harcot elvesztette, de a csatának még nincs vége. Büszkén viselhette a nyakába akasztott ezüstérmet.

 

Az egyik leghosszabb ideig tartó versenyszám a rúdugrás. A legjobbaknak a verseny elején meg kell várni, amíg a léc olyan magasságra kerül, ahol már ők is beszállhatnak a küzdelembe. Kéri Tamás, aki munkája mellett edzőként is dolgozik egyesületünkben, 4,40m-en látta elérkezettnek az időt, hogy a neve mellett sikeres ugrást jegyezzenek. Gond nélkül jutott át a következő három magasságon, de ezúttal a 4,90 méter kifogott rajta. Korábbi bajnokunk ezzel szép ezüstéremmel tovább bővítette színes OB éremkollekcióját.

 

A bajnokság szokás szerinti utolsó versenyszáma a férfiak 4X400m-es váltófutása volt. Mivel csapatunkat két U20-as és két U18 fiatal alkotta, elsősorban tapasztalatszerzésre és olyan eredményre számítottunk - Amler Zoltán szavaival élve a csikócsapattól, - ami kellő önbizalmat ad a továbblépésre. Bár meg kell jegyezni, hogy Takács Gergő U18-as EB bronzérmes, Molnár Csaba U20-as VB elődöntős, Solymári Máté és Kovács Ádám U18-as válogatott atlétákként már megízlelhettek néhány jó versenyt. Gergő kezdte a vágtát és erős futással kiválóan tartotta magát. Fej-fej mellett a második-harmadik helyen adta át a botot Csabának, aki némi harccal és ütközéssel hátráltatva küzdötte magát eggyel feljebb. Mátén volt a sor, aki elsősorban középtávfutó számokban jeleskedik. Egészen nagyszerű 400 métert rajzolt a pályára, életben tartva dobós esélyeinket. A harmadik pozícióban váltotta Kovács Ádámot, aki hasonlóan nagy elánnal vetette bele magát a versenybe és szintén remek két kört teljesítve ért be futam harmadikként. Ez után nem maradt más tennivalónk, mint várni, hogy a soron következő futamban tud e valaki jobbat teljesíteni. Nem tudott, így az ifjú csapat bolodgan-megérdemelten állhatott fel a dobogó harmadik fokára.   

Kiemelhetjük, hogy a fedettpályás felnőtt bajnokságon sikeresen szereplő felnőtt versenyzőink mellett remekül szerepeltek fiataljaink is. Polyák Zoltán (U23-as korosztály) negyedik helye, Solymári Máté (U18) hatodik helye, vagy Molnár Csaba (U20) hetedik helyezése remek teljesítmény.

Eredményeink:

II. Kéri Tamás – rúdugrás – 4,80 (edző: Bagyula István)

II. Kovács László – súlylökés – 17,81 PB (edző: Kovács Gyula)

III. Rapai Fanni – 400m – 54,48 (edző: Ifj. Tomhauser István, Loren Seagrave)

III. Takács Gergő, Molnár Csaba, Solymári Máté, Kovács Ádám – 4X400m – 3:20,53 (edző: Ifj. Tomhauser István, Id. Tomhauser István, Budai Tamás)

IV. Polyák Zoltán – 60m gát – 8,28 PB (e.f.: 8,35 PB)

V. Detrik Balázs – súlylökés – 16,61

V. Rapai Fanni – 200m – 24,34 PB

VI. Solymári Máté – 1500m – 3:56,36

VII. Molnár Csaba – 400m – 49,30 PB

VIII. Thardy-Veress Vajk – magasugrás – 2,00 PB

IX. Vastag Nóra – 3000m – 10:29,36

IX. Kovács Luca – rúdugrás – 3,50 PB