Tomi vasárnap jött haza varsóból. 3:15-ös  eredménnyel II.lett 1000m futásban. A válogatott csapat is az értékes második helyet szerezte meg a házigazda Lengyelország mögött. Józsi bácsi az utazás előtt Tominak a következő utasításokat adta:- 800-ig utazz,aztán spuri! Persze Varsóban mindent fordítva történt. Tomi bekezdet, ahogy szokott,a lengyel fiú 800ig húzatta magát azután elköszönt. (3:10-es időt futott) A vezetők így is meg voltak elégedve,mivel fiatal atlétánknak ez volt az első nemzetközi versenye,és ha jövőre is az ideihez hasonló fejlődést mutat, akkor szeretettel várják a csapatban. 2012- ben a Labdarúgó Európa-bajnokság idején lesz a verseny, amelyre a jelenlegi állás szerint a rendezők minden atléta csapatot egy- két mérkőzésre vendégül látnak. Ezért is érdemes lesz mindenkinek hajtani a csapatba kerülésért.   

Június 18-19én Izmirben-Törökországban rendezték meg a 3. Csapat Európa- bajnokságot. Szakosztályunkat Kiss Dániel képviselte a válogatottban. Ezt megelőzően egymás után kétszer futott 13.56mp-et 110m gáton, előbb Bydgoszczban majd Prágába egy nemzetközi versenyen. Kezdetnek nagyon bíztató volt ez a két futás.  Dani erre még rátett egy lapáttal az izmiri versenyen ahol 13.46 –os kitűnő időt repesztett, ráadásul 1.2m/s ellenszélben tette mindezt. Második lett az erős mezőnyben, amelynek révén 11pontot hozott a magyar válogatottnak. Ám ami még ennél is fontosabb megfutotta az olimpiai „A” szintet ( 13.52mp). Hatalmas teljesítmény, hogy ilyen hosszú sérülés után harmadik futásra megcsinálta a szintet, így már sokkal nyugodtabban készülhet a Vb-re és az Olimpiára! Folyamatosan lépésről –lépésre, szisztematikusan építi fel magát Dani, reméljük éppen az augusztusi Vb-n éri el a legjobbját, amitől most is alig maradt el. Gratulálunk!

Varsóban rendezik meg a hétvégén a Nemzetközi Gyermek Versenyt melyre a Magyar válogatott fiataljai is meghívást kaptak. A válogatott csapatba Csák Tamás 1000m-en került be, a debreceni versenyen elért eredményével ... 

Július 2-án rendezik meg Visegrádon a III. Hegyifutó Országos Bajnokságot. A rendezők minden érdeklődőt várnak.  Kiírás 

Hosszú, 10 hónapos  versenymentes, műtétekkel tűzdelt  időszak  után újra  rajthoz állt Kiss Dani  a lengyelországi Bydgoszczban, az EA premium meeting sorozatba tartozó versenyen. Az egy futásból álló gálaversenyen ... 

Debrecenben jártak fiatal versenyzőink a hétvégén.  A fél 11-től délután négyig tartó versenyen a hagyományos versenyszámok mellett idén egész napos bemutató programok is várták a gyerekeket, melyek közül a Nemzetközi ... 

Elkezdődött a versenyidőszak. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy hétvégéről hétvégére különböző korosztályok versenyei követik egymást, sokszor egyszerre több is. Már-már ember legyen a talpán, aki mindet követni tudja ... 

Hatalmas érdeklődést keltett, az első Kerületi Sportágválasztó nap szombaton az Önkormányzat előtti parkban. Nagyon sok család, gyermekekkel kilátogattak az eseményre. No persze volt is mit látni, sportolni, játszani. A ... 

Szép és kellemes időjárás fogadta az ország minden részéről a Honvéd pályára érkező egyesületeket a hétvégén. A Váltó Országos Bajnokságon azok a szakosztályok vehettek részt, akik egy-egy korosztályból képesek voltak ... 

Kovács Péter polgármester a Magyar Atlétikai Szövetség közgyűlésén a Magyar Atlétikáért Arany plakett kitüntetésben részesült. A XVI. kerület vezetője az itteni sportélet támogatásáért és az Ikarus BSE atlétikai ... 

Május első hetében rendezték meg Albertirsán a városi atlétika versenyt. Fiataljaink szép eredményeket értek el, még úgy is, hogy két korcsoportot a 99 és a 2000-ben születetteket egybe értékelték. A viharos szél sem ... 

A Magyar Sport Napja alkalmából ünnepélyes megemlékezés volt az Erzsébet-ligeti uszoda bejáratánál található olimpiai emléktáblánál. Kovács Péter polgármester úr az ünnepséget megnyitó szavaiban annak a reményének adott ... 

A múlt heti képviselő-testületi ülés napirend előtti perceiben nem szokványos dolog történt. Nagy József és Ifj. Tomhauser István edzők tanítványaikkal együtt ajándékot nyújtottak át  az önkormányzatnak, amit a ... 

Kitűnően  szerepeltek távfutó  atlétáink a Gödöllőn megrendezett  országos mezei futó diákolimpián. A VI. korcsoportban Gyürkés Viki  győzelme jelezte, hogy jó úton jár a felkészülésben, és a fedettpályás szezon kicsit ... 

Kellemes tavaszi napsütés várta az idei Kismaraton bajnokság indulóit Székesfehérváron. Húsz versenyszámban avattak bajnokot és a dobogó legfelső fokára 14 (!) szakosztály versenyzői állhattak fel. Legtöbbször a VEDAC ... 

Fájl letöltése (megrendelő.xls)

Kedves Olvasónk!  Szeretnénk újra meghírdetni a felszerelések rendelését. A csatolt fájlokat megnézve és kitöltve tudtok újra rendelést leadni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Akiknek nagy volt a póló az előző szériából ... 

Szombaton gyermekkorcsoportos felkészülési versenyt rendeztek a fradi futófolyosón, ahol Bak Bálint 60 m   gáton 9,6-el (!), illetve 60 m síkfutásban 8,3-el figyelemreméltó eredményt ért el.   

15. alkalommal rendezték meg Nemzetközi Gyermek és Serdülő versenyt Dortmundban, 8 ország 9 városának válogatottja mérhette össze erejét. Budapest városát 7 versenyzőnk is képviselte, az amúgy 45 fős válogatott ...

Tavaszias időben , jó hangulatban, sok indulóval –köztük 400 gyermekkel- rendeztük meg a Decathlon I. Tavaszváró Terepfutóversenyünket a Naplás-tónál a Cinkotai Kis-erdőben Március 12.én.  Megtisztelte jelenlétével a ...