Az utánpótlás korosztály négy országának viadalát a szlovéniai Mariborban rendezték. A házigazdákon kívül Magyarország, Csehország és Horvátország legjobb huszonhárom éven aluli atlétái vettek részt a versenyen. A magyar válogatott az összesített pontversenyben a harmadik helyet szerezte meg. A jó szereplésből öt mátyásföldi versenyző vette ki a részét. Horváth Csaba magasugrásban, Dénes Ervin pedig 3000m akadályon dobogóra is állhatott. Rajtuk kívül értékes pontokat gyűjtött a válogatottnak az egyaránt negyedik helyen végző Detrik Balázs (súlylökés), Rab Attila (gerelyhajítás) és Zsiga Mónika (400m gát), aki a 4X400m-es női váltó második embereként is rajthoz állt, és végül második helyen végezett a kvartett. Eredmények: III. Horváth Csaba – magas – 2,06m III. Dénes Ervin – 3000m akadály – 9:16,55s IV. Detrik Balázs – súly – 15,53m IV. Rab Attila – gerely – 69,41m IV. Zsiga Mónika – 400m gát – 62,87s II. 4X400m női váltó Zsiga Mónikával 3:45,43s Gratulálunk! 

Idén először rendeznek Európa – bajnokságot az ifjúsági korosztály számára. Az esemény helyszíne Grúzia fővárosa, Tbiliszi. Önmagában is nagyszerű teljesítmény, hogy a versenyre öt ikarusos atléta is kvalifikálta magát. Most őket mutatjuk be: Nagy Dániel    Születési év: 1999 Atletizálás kezdete: 2011 Edző: Id. Tomhauser István 2013-tól Nevelő edző: Fő versenyszám: 2000m akadály Egyéni csúcsok: 1500m 4:07,61s (2016) 3000m 9:00,06s (2016) 1500m akadály 4:47,59s (2014) 2000m akadály 6:05,09s (2016) Sikerek: 2016 Ifjúsági válogatott Ifjúsági OB aranyérmes – 2000m akadály 2015 Ifjúsági OB bronzérmes – 3000m, 2000m akadály 2014 Serdülő OB ezüstérmes – 1500m akadály Elsőként teljesítette a szintet az indulóink közül. Jelenleg a 2000m akadály a fő versenyszáma, és ebben fog rajthoz állni az Európa – bajnokságon is. Az idei ifjúsági válogatott viadalon elért győzelmére a legbüszkébb, amit ezen a versenytávon ért el. Szatló Nóra  ... 

Azt mondhatjuk, hogy a legkiszámíthatóbb a serdülő és főként az újoncok országos bajnokságán, hogy kiszámíthatatlan. A tizenhárom (újonc), illetve a tizennégy és tizenöt (serdülők) évesek esetében nem ritka, hogy ... 

A korosztályos bajnokságok sorában a következő a tizenhat, tizenhét évesek, vagyis az ifjúságiak bajnoksága lesz Miskolcon.  A két napos viadalon huszonnégy atlétánk összesen harminchárom versenyszámban áll rajthoz. A ... 

A serdülők és újoncok Budapest-bajnoksága adta meg a hétvége hangulatát már pénteken. A két legfiatalabb korosztály versenyzői jól teljesítettek két héttel országos bajnokságuk előtt, sok jó eredményt és helyezést ... 

Az elkövetkezendő három hétvége a korosztályos bajnokságok jegyében fog telni. Kezdésként a két legidősebb – az utánpótlás (U23) és a junior (U20) – korosztály legjobbjai mérik össze tudásukat a hazai atlétikában ... 

Ismét remekül szerepeltek gyerekkorcsoportos versenyzőink a Nemzetközi Gyerekversenyen, Debrecenben. A tizenöt indulónk összesen tizennégy érmet (hat arany, öt ezüst, három bronz) szerzett, miközben tizenhét új egyéni ... 

A Balaton Bajnokságon versenyzőinknek ezúttal a kissé változékony idővel is meg kellett küzdeni. Ennek ellenére több versenyszámban is kiváló eredmény született.  Gyürkés Viktória 3000m akadályon új egyéni csúccsal ... 

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is van nyári tábor a Bátony utcai sporttelepen. Az atlétikai foglalkozások mellett strandolás, lovarda látogatás és sok játék várja a sportolni vágyó 6-14 éves gyerekeket.   

A szuperligától a serdülő ligáig minden korosztály számára akadt versenyzési lehetőség a két napos Kelet Kupán, Debrecenben. Szakosztályunk népes létszámmal képviseltette magát az eseményen. A felnőttek között hárman ... 

A Magyar Atlétika Sövetség 2016. évi küldöttgyűlésén - amit a Magyar Testnevelési Egyetem Dísztermében rendeztek - Nemeslaki Tivadar a Magyar Atlétika Dicsérő Oklevelét kapta.   A hivatalos ... 

A számszerűséget tekintve is egyértelműen sikeresnek tekinthetjük a hazai pályán rendezett Váltófutó Országos Bajnokságot. Ennél még többet mondó – és legalább ilyen fontos az a tény – hogy felnőtt, junior, ifjúsági és ...