Festői környezetben, a 16. kerületi Naplás-tó partján rendezték meg idén már ötödik alkalommal az EVERLING Tavaszváró terepfutó versenyt, mely a multiNavigator kupasorozat második állomása is volt egyben. A ragyogó napsütés és a kiváló terepviszonyok mágnesként vonzották a futás szerelmeseit a dimbes-dombos erdei utakon kijelölt pályákra. Idén is több mint ezren álltak rajthoz a legkisebbektől a legnagyobbakig: kiacsoportos ovisoktól a felnőttekig minden korosztály megtalálhatta a megfelelő távot.Gajdos Tamás köszöntötte a futókat 9 óra előtt néhány perccel , majd Kovács Péter -16. kerület polgármestere- nyitotta meg hivatalosan a versenyt. Pontban 9-kor a kiscsoportos óvodások mezőnye nyitotta a futamok sorát, délután fél 3-kor pedig a profikkal teletűzdelt 5x2 km-es Super sprint utolsó futója is célba ért. A legkisebbek 300 méteres körön, a MASZ Sport XXI. Program U11 és U13 éves indulói pedig már 1500 méteres illetve 2 km-es távon mérhették össze tudásukat. Utóbbiak mindkét ... 

Első tény: Egy évvel ezelőtt atlétáink remekül szerepelve öt érmet szereztek a Fedett pályás ifjúsági és junior Országos Bajnokságon.Második tény: Idén tizenöt érem volt az össztermés, és további tíz alkalommal kerültek a legjobb nyolc közé ugyanazon a versenyen.  Erő és gyorsaság  A szombati nap máris egy arannyal indult, miután Kovács Noel magabiztosan nyerte a gerelyhajítást az ifi fiúk között (55,44). Teljesítményben alig maradt el attól, amit a tavalyi évben a serdülők között a még könnyebb szerrel ért el. Édesapja, Kovács Gyula – aki edzője is – elmondta, hogy nagyon bizakodó Noel fejlődését illetően. Elemezték az elmúlt évek edzésmunkáját, fejlődését, amiből az is kiderült, hogy minden évben 6-8 méterrel „toldotta meg” téli teljesítményét a nyári versenyszezonban.  Kitartás és küzdenitudás  Dénes Ervin és Finta Sára maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A junior középtávfutó fiatalember előbb 1500m-en lett egyéni csúccsal bronzérmes ... 

Jó szereplést vártunk a hétvégén lezajlott Újonc és Serdülő Fedett pályás Országos Bajnokságon, de az a tény, hogy atlétáinkat szólították a dobogó legfelső fokára a legtöbb alkalommal az összes egyesület közül, egészen ... 

„Nincs új a Nap alatt”, gondolhatták az Ikarus BSE Atlétikai Szakosztálynál, amikor elővettek és „leporoltak” egy régi, jól bevált kiválasztási módszert. Egyszerűen úgy határoztak, hogy terveik szerint végigjárják az ... 

A 9-10, illetve a 11-12 évesek számára is elkezdődtek a versenyek. Ezúttal új helyszínen – Gödöllőn, a Szent István Egyetem sportcsarnokában – került megrendezésre a Sport XXI. Alapprogram teremversenye.  A ... 

Az EAP (Europe Athlétisme Promotion) egy 1990-ben alapított versenysorozat, melynek első állomása idén Kuldigában – Lettországban – volt január 17-én. Egyébként a 2015-ös naptárat böngészve hamar ráakadhatunk egy ... 

Egy kitüntetés mindig figyelmet érdemel. Ha ez elismerés a Papp László Budapest – sportdíj, arra már mindenki felkapja a fejét, és ha erre a főváros napján kerül sor, akkor nyilvánvaló, hogy kivételes eseményről van ... 

Idén május után második alkalommal sportnap volt az óvodások számára az Ikarus pályán. Az időjárás ezúttal is mellénk állt, hiszen kellemes napsütéses idő várta a kilátogató körülbelül hatszáz kislányt, kisfiút. Az ... 

    Follow us!
    Copy Link