Sporttörténelmi OB-n a legtöbb érmet szereztük

Tudtuk, hogy más lesz. Tudtuk, hogy különleges lesz. De arra az érzésre és arra a látványra nem lehetett felkészülni, amit elsőként érzett az ember, amint belépett a Nemzeti Atlétika Központba. Az impozáns talán nem is a megfelelő szó annak a szemléltesére, hogy milyen a teljes pompájában tündöklő stadion. A 128. Atlétikai Magyar bajnokság volt az első verseny, amit itt rendeztek és ahol számos kiváló teljesítményt mutattak versenyzőink. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy az FTC-vel holtversenyben a legtöbb érmet szereztük. Atlétáink pontosan ott álltak rajthoz, ahol kevesebb, mint 50 nap eltelltével a világ legjobbjai is futni, ugrani és dobni fognak. Köztük lesz sok magyar és reményeink szerint akár több ikaruszos atléta is.

 

Próbáljuk ezt ízlelgetni, de ma már ez a realitás. Egyik reménységünk, Wagner-Gyürkés Viktória látványos versenyzéssel, gyönyörű hajrval győzött pénteken 1500m-en. Pedig 300m-rel a vége előtt még az élen állótól még 8-10m-rel volt lemaradva. Pedig ez csak a „bemelegítés” volt számára, hisz fő számában szombaton állt rajthoz. Riválisával egy idig felválta vezetve rótta a köröket, majd a végén Viktória itt is leszakította ellenfelét, magabiztosan bezsebelve az 5000m bajnoki címét is.

Rapai Fanni, a 400m előző évi bronzérmese,  ez alkalommal a célegyenesbe fordulva ugyancsak a harmadik helyen állt, jó négy méterrel lemaradva a második helyezettől. Innen azonban óriási vágtába kezdett és riválisával szinte teljesen egyszerre ért célba. A bírók sokáig elemzték a helyzetet, de végül Fanni szerezte meg az ezüstérmet, mindössze egyetlen század előnnyel. Ő a 4X400m-es váltóval szerepelhet a Világbajnokságon.

Izgalmas versenyt hozott a a férfiak 400m-es gátfutása is. Annál is inkább, mert három ikaruszos is helyet kapott az erősebb futamban. Mellettük, a versenyszám elmúlt évtizedének legsikeresebb gátasa, Koroknai Tibor is, aki egyébként Ifj. Tomhauser Istvánnal dolgozott az elmúlt hét évben. itt a célegyenesbe fordulva Tibor a második, Takács Gergő a harmadik, Molnár Csaba a negyedik helyen fordult be, de mindketten nagy tempóban zárkóztak egyre feljebb. Ez Molnár Csabának sikerült jobban és a tavalyi év bronzérme után, halmas vágtát követően az ezüstérmet szerezte meg. Takács Gergő pedig csak három századdal maradt le a dobogóról. Hozzé tehetjók, hogy Csaba 19, Gergő 18 éves idén. Az ötödik helyen Bencsik Ádám futott be, aki 2020-ban volt bronzérmes ebben a számban.

 Kovács László idei legjobbját teljesítette férfi súlylökésben. Ez e kiváló eredmény, hasonlóan az elmúlt két évhez, ezúttal is ezüstérmet jelentett 2021-es fedett páláyás bajnokunknak. Ebben a versenyben a korábbi kétszeres fedett páláys bajnok, Detrik Balázs végzett a negyedk helyen.

Kéri Tamás egy évvel ezelőtt egy elképesztően izgalmas rúdugró döntőben szerzett szép ezüstöt. Az izaglmak ismét megmaradtak, és Tamás idei legjobbját tudta nyújtani, ami ezúttal is egy szép ezüstérmet jelentett a számára.

Horváth Csaba évek óta tartozik a hazai magasugrás élvonalába, aminek egyik csúcspontja a 2022-es bajnoki cím volt. idén centiméterre pontosan ugyanannyit ugrott, annak ellenére, hogy a felkészülése nem volt zökkenőmentes. Most ez a teljesítmény ez egy szép bronzéremhez volt elegendő.

Hasonló utat járt be Kovács Noel, aki elhúzódó sérüléssel bajlódott. Aztán tavasztól versenyről versenyre kezdett javulni és ugyancsak idei legjobbját produkálva a dobogó harmadik helyére állhatott fel.

„Amit a többiek tudnak 400-on, 400 gáton, vagy 1500m-en, azt én tudom 110m gáton” – mondhatta volna Polyák Zoltán, aki  már remekül jött fel az előfutamának végén is, aztán a döntőben ritkán látható nagy felzárkózást mutatott be akaraterőből és nem utolsó sorban technikából jelesre vizsgázva, aminek gyümölcse egy újabb bronzérem lett.

Az említettek mellett kiemelendő még a mindössze 17 esztendős Vastag Nóra teljesítménye, aki 5000m-en lett negyedik és a szintén 17 éves Papp Zsófia, aki magasugrásban szerezte meg az ötödik helyet.

 

A felnőtek versenyei mellett az U20-as 4X100-as és 4X400-as bajnokságára a pénteki nap elején került sor ugyancsak a Nemzeti atlétika központban.

Itt a 4X400m-es női váltónk szerepelt a legjobban, akik remek futásokkal, Szekér Gréta, Marcos-Figueredo Anais, Szentkuti Anna és Kossuth Mária összeállításban bronzérmet szereztek.

Eredményeink

128. Atlétikai Magyar Bajnokság

I. Wagner-Gyürkés Viktória – 1500m – 4:11,03 (edző: Babinyecz József)

I. Wagner-gyürkés Viktória – 5000m – 15:35,83 (edző: Babinyecz József)

II. Molnár Csaba – 400m gát – 51,13 (edző: Budai Tamás)

II. Kéri Tamás – rúdugrás – 5,10

II. Kovács László – súlylökés – 17,89 (edző: Kovács Gyula)

II. Rapai Fanni – 400m – 53,32 PB (edző: Ifj. tomhauser István, Loren Seagrave)

III. Polyák Zoltán – 110m gát – 14,48 PB (e.f.: 14,70) (edző: Ifj. Tomhauser István)

III. Horváth Csaba – magasugrás – 2,12 (edző: Kőrös András)

III. Kovács Noel – gerelyhajítás – 72,18 (edző: Kovács Gyula)

IV. Takács Gergő – 400m gát – 51,46 PB (edző: Ifj. Tomhauser István)

IV. Vastag Nóra – 5000m – 18:24,70 PB

IV. Dterik Balázs – súlylökés – 16,53

V. Bencsik Ádám – 400m gát – 53,72

V. Rapai Fanni – 200m – 24,13 PB

V. Papp Zsófia – magasugrás – 1,68

VI. Pálvölgyi Levente – 3000m akadály – 9:21,77

VI. Thardy-Veress Vajk – diszkoszvetés – 49,94

VII. Dénes Mátyás – 3000m akadály – 9:21,88 PB

X. Dénes Ervin – 3000m akadály – 9:43,60

XI. Solymári Máté – 800m – 1:52,53

XI. Kovács Luca – rúdugrás – 3,40

XII. Hegyi Boróka – rúdugrás – 3,20

Auer Péter – 100m – 11,10

 

U20-as Váltó bajnokság

III. Szekér Gréta, Marcos-Figueredo Anais, Szentkuti Anna, Kossuth Mária – 4X400m – 3:58,97

IV. Kovács Ádám, Szalay Botond, Molnár Ádám, Petró Ádám – 4X400m – 3:29,73

IV. Amler Vanda, Szatmári Zsófi, Amler Gréta, Keller kincső – 4X100m – 49,97

V. Klenovszki Benedek, Molnár Ádám, Szalay Botond, Auer Péter – 4X100m – 44,28