Az új U14-es és U16 versenyrendszer igazi tesztjére került sor május 1-én és 2-án Vácon a Vanyek Béla Sportcentrumban. A változtatás lényege, hogy az említett korosztályoknak régiós bajnokságokat rendeznek. Az ezeken való részvétellel lehet indulási jogot szerezni a korosztályos egyéni bajnokságra. Ez utóbbi megállapítás az U16-os korosztályra vonatkozik, ugyanis a fiatalabbak – a fedettpályás idényhez hasonlóan – országos szinten csak többpróbában versenyezhetnek. Az előzetes nevezések alapján szinte valamennyi versenyszámban népes mezőnyre lehetett számítani, ami a változtatás pozitív fogadtatását is jelentheti.  Szakosztályunk a két nap alatt 72 rajthoz állást produkált. A mennyiség mellett a minőség sem maradt el; az U16-osok 9, míg az U14-esek 5 érmet mondhattak magukénak.  A nagyobbak között két győzelemmel büszkélkedhetett Solymári Máté (3000m, 1500m akadály) és Auer Péter (100m gát, 300m gát). A kisebbek között Hargittai Zsófia szerzett két érmet (I. 300m-en, II ... 

A fedettpályás szezont az U16-os és az U14-es korosztály összetett bajnoksága zárta. A versenyek egy részét a BOK csarnokban, néhányat pedig a Lantos Mihály Sportközpont folyosóján tartottak meg. Erre az évre átalakult a két korosztály versenyeztetési rendszere, ami a fiatalabb korosztályban több, nagy változást is hozott magával. Ettől az évtől bajnoki címet csak összetett versenyszámban – az ő estükben négypróbában – hirdetnek egyéni bajnokot.  A változás pontos bejelentése januárban esett meg, így nem sok idő maradt a felkészülésre. Nevezéseknél jelentős különbség mutatkozott a kidolgozott „A”, „B” és „C” variációkra jelentkezők létszáma között. Némely esetben 8-10, míg más esetben 90 indulóval találkozhattunk.  A változásokhoz remekül alkalmazkodott Szécsi Móric, aki a fiúk „B”-jelű variációjában indult. Valamennyi versenyszámában remekül teljesített. A napot 60m-rel kezdte, amit magasugrás, súlylökés és végül 1000m követett. Ez utóbbi versenyszámra is maradt még ereje ... 

Tisztelt Szülők! Tisztelt Sporttárs! Az “Atlétikai Reménységekért Alapítvány” Adószáma:18076530-1-42 tisztelettel kéri és fogadja az Ön  1%-os adó felajánlását. Az Atlétikai Reménységekért Alapítvány ... 

Azt mondják, egyszer minden sorozatnak vége szakad. Ezt egyelőre gyerekkorcsoportos csapataink nem nagyon akarják alátámasztani, ugyanis sok éve nem volt példa arra, hogy ne állt volna csapatunk dobogón U11-es vagy ... 

Ugyan még nem zárult le teljesen a fedettpályás szezon, a szabadtéri máris elkezdődött, a hagyományokhoz hűen mezei futással. Korábban beszámoltunk a Mezei futó liga 3. állomásán történtekről, most azonban – mintegy ... 

A fedettpályás szezon egy verseny híján lezárult, de nincs megállás, mert a szabadtéri máris elkezdődött. a Mezei Futó Liga 3. állomásával, Szombathelyen. Az elmúlt években ezeken a megmérettetéseken minden lehetséges ... 

A tavasz első hazai bajnoksága a Téli Dobó OB volt, amit ezúttal is a hazai dobó világ egyik fellegvárában, Szombathelyen rendeztek. A felnőttek mellett az U16-os korosztály legjobbjai mérhették össze erejüket ... 

Kovács Marcell - EB szint

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az Összetett bajnokság mellett nyílt versenyszámokat is rendeztek a hét végén.  Ezeken a legnagyobb szenzációt Kovács Marcell szolgáltatta. Csoma Ferenc 23 éves tanítványa ... 

III. Gálpál Zsombor

A fedett pályás bajnokságok sorában a felnőttek, az U20-as és az U18-as korosztály összetett bajnokságai következtek. A versenyzők dolgát kicsit nehezítette, hogy ez alkalommal kevesebb terület állt rendelkezésre, ahol ... 

A mezei liga 2. fordulóját követően két héttel már fedettpályás versenyeken is rajthoz álltak atlétáink. Ráadásul egyszerre három helyszín is lehetőséget biztosított az aktuális forma felmérésére. A felkészülésről már ... 

         27 nappal a decemberi viadal után visszatértek Szekszárdra a versenyzők, avagy a Mezei Futó Magyar Liga 2. fordulóját is a Tolna megyei városban rendezték. Nem volt meleg, de a nap sugarai „lesték” a futókat ... 

  Szombaton a Mezei Futó Magyar Liga 2. fordulóját rendezik. A helyszín az 1. fordulóhoz hasonlóan Szekszárd, ahol ezúttal hat versenyzőnk indul csatába id. Tomhauser István edző vezetésével.     Az ifjúságiak (U18) ...